A tengerjáró Szindbád utazásai
Ezután magukkal vittek a hajóra, és éjjel-nappal tovább haladva, a sors egy városba vezérelt bennünket. Magas házai voltak, és a város minden háza a tengerre nézett. Ezt a várost a Majmok Városának nevezték. Mert ha jön az éjszaka, a város népe kimegy a tengerre nyíló ajtókon, csónakra és hajóra száll, a tengeren tölti az éjjelt, annyira félnek a majmoktól, hogy azok éjszaka lejönnek a hegyekből, és rájuk támadnak.
Partra szálltam, hogy elmulassak ebben a városban, a hajó pedig tudtom nélkül elindult. Nagyon megbántam, hogy kiszálltam, sírtam és jajveszékeltem. Erre a városbeli lakók közül egy ember odalépett hozzám, és így szólított meg: „Ó, uram, úgy látszik, idegen vagy a városban.” Én így feleltem: „Igen, idegen vagyok, és szegény ember. Egy hajón voltam, az horgonyt vetett ennél a városnál, és partra szálltam, hogy elszórakozzam a városban. Visszatértem, de a hajónak híre-hamva sincs.” És ő így szólott: „Kelj fel, és gyere velünk, és szállj be ebbe a csónakba, mert ha a városban maradsz éjszakán át, a majmok elpusztítanak.” Azt feleltem tehát: „Hallottam és engedelmeskedem.” Tüstént fölkeltem, és beszálltam a néppel a csónakba. Ellökték a parttól, és vagy egy mérföldnyire eltávolodtak a tengerparttól. Amikor eljött a reggel, visszatértek a csónakok a városba, kikötöttek, és mindenki ment a dolgára. Ez volt ott mindig a szokás, minden éjjel, és ha valaki benn marad a városban éjszakán át, azt elpusztítják a majmok. Nappal a majmok elhagyják a várost, a kertek gyümölcseiből esznek, és a hegyekben alusznak estig, akkor megint visszatérnek a városba. És ez a város a feketék országának legtávolabbi részén van.