A tengerjáró Szindbád utazásai
Amikor ezt megláttam, kiválasztottam egy nagy fát, amelyen sok majom ült, odamentem és elkezdtem őket kavicsokkal hajigálni. A majmok pedig kókuszdiót törtek le a fáról, és rám dobálták. Felszedegettem őket, mint a többiek, és még el sem fogytak a kavicsok a zacskóból, máris nagy mennyiséget gyűjtöttem össze. És amikor a társaim befejezték a munkát, egy halomba rakták a kókuszdiókat, és mindenki annyit vitt el belőle, amennyit elbírt.
Aztán visszatértünk a városba, és felkerestem azt az embert, a társamat, aki összehozott a csapattal, és megköszöntem a jóságát. De ő így szólt hozzám: „Vedd és add el ezeket, és használd fel az árát.” Átadott nekem egy kulcsot, amely házában az egyik helyiséget nyitotta, és így szólt hozzám: „Rakd el ide a diókészletedet, és menj el nap nap után a csapattal, ahogyan ma tetted. És abból, amit hozol, válaszd ki a rosszat, és add el, és használd fel az árát. A többit pedig tartsd ezen a helyen. Talán kapsz majd annyit értük, amennyi hozzásegít az utazásodhoz.” Én így feleltem: „Ezért jutalom jár neked Alláhtól, kinek neve magasztaltassék!” Úgy tettem, ahogy ő mondta, mindennap megtöltöttem a zacskót kővel, elmentem az emberekkel, és ugyanazt csináltam, amit ők. Egyikük a másiknak ajánlott, és a legdúsabb gyümölcsű fákhoz vezettek. Nemsokára már nagy mennyiségű kókuszdiót gyűjtöttem össze, eladtam jó sokat, és nagy összeget kaptam értük. Mindenfélét összevásároltam, amit láttam, és ami megtetszett nekem, kellemes időket éltem, és szerencsém és hírem városszerte nőttön-nőtt.