Aladdin és a bűvös lámpa
Másnap reggel Aladdin felkelt, felébresztette Badr el-Budúr hercegnőt; már jöttek is a rabnők, felöltöztették, felékesítették és díszítették. Aladdin is legpompásabb ruháját vette fel. Mindketten alig bírtak magukkal a boldogságtól, hogy ennyi távollét után megint együtt lehettek; a hercegnő annak is nagyon örült, hogy édesapját aznap viszontláthatja.
Forduljunk most Aladdintól és a hercegnőtől a szultán felé! Amióta Aladdint szabadon bocsátotta, folyton-folyvást leánya elvesztésén búslakodott. Csak ült, és siratta szüntelenül, akár valami siratóasszony, hiszen az egyetlen gyermeke volt. És minden reggel, mihelyt álmából felébredt, odasietett az ablakhoz, kitárta, és arra a helyre nézett, ahol Aladdin palotája állott, és megint csak sírt, hogy szeme majd belevakult, és szeme héja sebesre gyulladt a sírástól. Ezen a napon is, mint rendesen, korán felkelt, kinyitotta az ablakot és kinézett. Hát ott látta maga előtt a palotát! Megdörzsölte a szemét, még egyszer erősen odanézett, és akkor megbizonyosodott benne, hogy Aladdin palotája áll ott. Abban a szempillantásban kiadta a parancsot, hogy nyergeljék meg a lovát, ő lesietett, felkapott lovára, és ellovagolt a palotához. Amint Aladdin meglátta, lesietett és feleúton elébe ment. Kézen fogta, és felvezette feleségéhez. Badr el-Budúr hercegnő termébe. De az is úgy vágyódott már apja után, hogy ő is elébe indult, és már az alsó csarnokkal átellenben, a lépcsőház ajtajánál üdvözölte. Apja karjaiba zárta, csókolgatta, és mindketten örömkönnyeket sírtak. Azután Aladdin elkísérte őket a felső terembe. Leültek, és apja sürgető kérdéseire Badr el-Budúr hercegnő elmesélt mindent, ami vele történt.