Aladdin és a bűvös lámpa
Aladdin, amint anyját végighallgatta, felkacagott, és így szólt: „Azt mondod, édesanyám, hogy nem tudunk mit felelni, és hogy a dolog igen nehéz! Légy szíves, eredj és hozz valami ennivalót. Evés után, ha az irgalmas Alláh akarja, majd meglátod, mit felelek. A szultán is azt hiszi, mint te: hogy valami hatalmasat követelt, úgyhogy ezzel távol tarthat Badr el-Budúr hercegnőtől; de igazában könnyebb dolgot kért tőlem, mint gondoltam. Hát most csak menj, vásárolj be valami ennivalót, és hagyj magamra, hogy a választ előkészíthessem.”
Ekkor az asszony elment, hogy a bazárban bevásárolja, ami az ebédhez szükséges, Aladdin pedig bement szobácskájába, előszedte a lámpát és megdörzsölte. Abban a pillanatban előtte termett a szellem és megszólalt: „Parancsolom, szólj, mit óhajtasz!” Aladdin ezt felelte: „Megkértem a szultán leányának kezét, feleségül akarom venni. De most a szultán negyven színarany tálat kíván tőlem; mindegyiknek tíz font legyen a súlya, és ugyanolyan drágakövekkel legyen színültig megrakva, mint amilyenek a kincsesbarlang kertjében teremnek. Negyven rabnő vigye ezt a negyven tálat, minden rabnő mellett egy-egy eunuch legyen, tehát összesen negyven eunuch. Azt kívánom hát tőled, hogy mindezt szerezd meg nekem.” – „Hallom és engedelmeskedem” – mondta a szellem. Kis időre eltűnt, aztán már meg is jelent, és hozta a negyven rabnőt, mindegyiket egy-egy eunuch kísérte, a rabnők fejükön vitték a színarany tálakat, melyek tele voltak a legbecsesebb drágakövekkel. Aladdin elé vezette őket, és így szólt: „Íme, itt van, amit óhajtottál; most szólj, van-e még valami másra vagy egyéb szolgálatra szükséged?” Aladdin ezt felelte: „Most nem kívánok mást; de ha szükségem lesz valamire, majd hívlak és megmondom.” Ekkora szellem megint eltűnt. Kisvártatva megérkezett Aladdin anyja is, és belépett a házba. Megpillantotta a rabszolgákat és rabnőket, és elámulva kiáltott fel: „Ez mind a lámpa jóvoltából van; Alláh tartsa meg a fiamnak mindörökre!” De még mielőtt köpenyét levetette volna, fia így szólt hozzá: „Anyám, most van itt az idő, még mielőtt a szultán palotájába, a háremébe megy! Vidd hát, amit kívánt, hadd lássa, hogy meg bírok felelni mindennek, amit követelt, sőt tudok még ennél többet is, aztán hadd lássa azt is, hogy a vezírje becsapta, mikor el akarta hitetni vele, hogy valami teljesíthetetlen feladattal lerázhatnak a nyakukról.” Aladdin felkelt, szélesen kitárta a kaput, és párosával kiengedte a rabnőket és eunuchokat, mindig egy-egy rabnőt egy eunuch kíséretében, míg majd az egész utcát be nem töltötték. A környékbeli lakosság megállt az utcán erre a pompás, csodálatos látványra, nézték, bámulták, szemlélték a rabnők szép és kecses alakját, arannyal átszőtt és ékkövekkel kivarrott ruháikban, melyeknek a legegyszerűbbje is ezreket ért. A tálakat is megcsodálták, látták a belőlük kiáradó tündöklést, ami a napsugarakat is túlragyogta, pedig minden tálnak egy darab aranybrokát volt a takarója, annak a szegélye is értékes ékkövekkel volt díszítve.