Aladdin és a bűvös lámpa
Az anyja elbeszélt neki mindent, amit tapasztalt, hogy micsoda díszben találta a várost, mikor olajat vásárolt, hogy az agák meg az ország nagyjai ünnepélyes menetben várakoztak, míg a vezír fia előjön a fürdőből, és hogy ma lesz a nászéjszakája. Mikor Aladdin ezt meghallotta, keservében forró láz öntötte el. De mindjárt eszébe jutott a lámpa, és nagy bizakodva így szólt anyjához: „Életedre, édesanyám, úgy hiszem, a vezír fiának nem lesz olyan örömben része, mint gondolod. De most hallgassunk erről! Tálald föl a vacsorát, hadd együnk. Aztán bemegyek a szobácskámba és majd rendbe jön minden.”
Aladdin vacsora után bement kis szobájába, becsukta maga után az ajtót, elővette a lámpát és megdörzsölte. Rögtön megjelent előtte a szellem és megszólalt: „Parancsolj velem, mit óhajtasz, mert én a szolgája vagyok annak, aki a lámpát kezében tartja; én és a lámpa többi szolga-szelleme.” Ekkor Aladdin így szólt: „Halljad, én a szultántól feleségül kértem a leányát, ő pedig megígérte, hogy három hónap múlva hozzám adja. Ígéretét nem váltotta be; a vezír fiának adja a leányát, és az ma este akarja vele a lakodalmát megülni. Azt parancsolom hát neked, ha hű szolgája vagy a lámpának, hogy amikor ma éjjel látod, hogy a menyasszony és a vőlegény együtt nyugovóra térnek, hozd őket fekvőhelyestül ide erre a helyre. Ezt kívánom én tőled.” A márid így felelt: „Hallom és engedelmeskedem! Ha van még más parancsod is, szólj, mit óhajtasz.” De Aladdin így válaszolt: „Most mást nem kívánok, mint amit már megmondtam.”