Aladdin és a bűvös lámpa
Felkerekedett hát, és elindult a kerteken keresztül vezető ösvényen – ezt már ismerte -, amíg a városhoz nem ért, majd folytatta útját szülőházáig. Belépett, de mikor édesanyját megpillantotta, nem bírta már ki a menekülésén érzett nagy örömét: a földre rogyott. És a kiállott sok aggodalom és szorultság után túláradó boldogságában, de meg az éhségtől is elgyengülten, elvesztette az eszméletét. Anyja elválásuk óta kétségbeesetten, sírva és jajveszékelve ült házában. Most, amint meglátta, hogy itt a fia, végtelenül megörült, de mikor a fiú aléltan rogyott a földre, nagyon kétségbeesett. Lélekjelenlétét azonban nem vesztette el; fia segítségére sietett, rózsavizet fecskendezett arcába, a szomszédoktól illatos szeszt kért, ezt megszagoltatta vele. Mikor Aladdin kissé magához tért, kérte anyját, hozzon neki valami ennivalót, és így szólt: „Édesanyám, három nap óta egy falatot sem ettem.” Anyja előhozta, amije éppen volt, elébe rakta, és így szólt: „Jól van, fiam, most egyél, és vidulj fel. Ha majd kipihented magadat, beszéld el, amit átéltél, és ami veled történt. Most nem kérdezlek, gyermekem, mert fáradt vagy.”