Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Aladdin, aki három napig nem aludt és nagyon elfáradt, nyugalomra tért, édesanyja szintén lefeküdt. A fiú egyfolytában aludt, csak másnap déltájban ébredt fel. Amint szemét fölnyitotta, mindjárt enni kért, mert igen éhes volt. De az anyja így szólt hozzá: „Édes fiam, nincs semmim, amit elébed adhatnék, amim volt, azt tegnap megetted. Várj egy kicsit: van még egy kevés fonott pamutom, elviszem a bazárba és eladom, az áráért meg ennivalót veszek neked.” – „Anyám – kiáltotta Aladdin -, tartsd meg a fonalat, ne add el, hanem ide a lámpát, amit magammal hoztam. Én majd megyek és eladom, az áráért meg veszek valami élelmet; azt hiszem, a lámpáért többet kapunk, mint a fonálért.” Aladdin anyja odaadta fiának a lámpát, de amikor észrevette, hogy piszkos, azt mondta neki: „Itt a lámpa, fiam, de nagyon piszkos. Ha megmossuk és megtisztítjuk, drágábban adhatjuk el.” Fogott egy kis homokot, és dörzsölni kezdte vele a lámpát. De alig dörzsölte egy kicsit, mikor egy szellem jelent meg előtte, ijesztő külsejű, óriási alak, az ősidők óriásaihoz hasonló, és megszólalt: „Szólj, mit kívánsz tőlem? Itt vagyok, a szolgád vagyok, szolgája annak, ki a lámpát kezében tartja, rendelkezz velem és a bűvös lámpa minden szolgájával.” De Aladdin anyja szörnyen megijedt, nagy rettegés szállta meg. A nyelve is megbénult, mikor ezt a szörnyalakot megpillantotta, szeme sem volt szokva ilyen jelenségekhez. Nem tudott hát borzadályában a máridnak feleletet adni, és ijedtében ájultan rogyott a földre. Fia kicsit távolabb állott, de ő már látott szellemet, amint a barlangban a gyűrűt megdörzsölte. Mikor meghallotta, mit mond a szellem az anyjának, odasietett, kivette a lámpát anyja kezéből, és így szólt: „Ó, te, lámpa szolgája, éhes vagyok, és azt kívánom, hozz nekem valami ennivalót, de valami jót, egész különösen finomat!” A szellem eltűnt, csak egy pillanatra, aztán egy értékes, nagy színezüst asztalt hozott, azon tizenkét tál állott különféle finom ételekkel, meg két-két palack tiszta óbor és mellette hónál is fehérebb kenyér. Mindezt Aladdin elé rakta és eltűnt. Ekkor Aladdin rózsavizet locsolt anyja arcába, és erős illatú párlatokat szagoltatott vele. Mikor az asszony magához tért, így szólt fiához: „Édes fiam, ki ez a bőkezű jótevő, aki éhségünket és szegénységünket megszánta? Köszönettel tartozunk jóságáért. Úgy látszik, hogy a szultán hallott nyomorunkról és szűkös helyzetünkről, és ő küldte nekünk ezt az asztalt.” – „Édesanyám – felelte a fiú -, most nincs idő a kérdez­getésre. Együnk, mert nagyon éhesek vagyunk; majd azután elmesélem!”