Aladdin és a bűvös lámpa
Amikor Badr el-Budúr hercegnő, a szultán leánya ebben a szegényes és sötét helyiségben találta magát, és Aladdin szavait meghallotta, ijedelem és rémület fogta el. Úgy meg volt zavarodva, hogy feleletet sem tudott adni. Ekkor Aladdin levetette felső ruháit, egy kardot fektetett kettőjük közé, és ugyanazon a fekhelyen lenyugodott; de semmi illetlent nem cselekedett; hisz nem akart egyebet, mint a királylány házasságát a vezír fiával meggátolni. Badr el-Budúr hercegnőnek igen rossz éjszakája volt, egész életében nem emlékezett rosszabbra. A vezír fia pedig az árnyékszékben feküdt, és annyira félt a szellemtől, hogy moccanni sem mert. Reggelre kelve Aladdin meg sem dörzsölte a lámpát, amikor a szellem megjelent előtte, és így szólt hozzá: „Uram és parancsolóm, ha kívánsz valamit, szólj, hogy én szívesen és örömmel teljesíthessem!” Aladdin ezt felelte neki: „Menj, vidd vissza a menyasszonyt és vőlegényt a helyükre!” A szellem egy pillanat alatt teljesítette a parancsot, a vezír fiát Badr el-Budúr hercegnő mellé fektette, elvitte és visszatette őket helyükre, a palotába, úgy, ahogy előbb voltak, és mindezt nem látta senki; de ők majd meghaltak félelmükben. Alig tette le őket a szellem a helyükre, már meg is jelent a szultán a leányánál látogatásra. A vezír fia meghallotta, hogy nyílik az ajtó, gyorsan fölkelt a fekhelyről, mert tudta, hogy csak maga a szultán léphet be ide. Igen nehezére esett a felkelés, szeretett volna még melegedni, mert hisz csak épp az imént került ki az árnyékszékből. De föltápászkodott, és felvette ruháit.