Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Ennyit a mór varázslóról; térjünk most vissza a szultánhoz és Aladdinhoz! A szultánnak szokása volt, mivel leányát, Badr el-Budúr hercegnőt, olyan nagyon szerette, hogy alig ébredt föl, mindjárt kinyitotta az ablakot és kinézett. Most is kinyitotta az ablakot, hogy átpillantson a leánya felé. De amint termének ablakából Aladdin kastélyának irányába nézett, nem látott semmi mást, mint puszta térséget, úgy, ahogy az régebben volt. A kastély eltűnt. Meg­döbbenve dörzsölte a szemét, hogy talán elhomályosult vagy megromlott a látása. Aztán megint kitekintett, de végre is meggyőződött, hogy a palotának nyoma sem maradt; és fogalma sem volt, mi történhetett vele, mi érhette. Még jobban megdöbbent, tördelte a kezét, könnyei lecsorogtak szakállán, hiszen nem tudta, mi lett a leányával. Rögtön szólt, és hívatta a vezírt. Ez megjelent, és mikor az uralkodót ilyen szomorú állapotban látta, megszólalt: „Bocsáss meg, ó, idők királya, Alláh tartson tőled távol minden rosszat! Miért vagy ilyen bánatos?” A szultán felkiáltott: „Nem tudod még, milyen baj ért?” – „Valóban, felséges uram – felelte a vezír -, Alláhra, nem értesültem róla!” A szultán így szólt: „Akkor hát még nem tekintettél Aladdin kastélya felé?” – „Ez igaz, uram és parancsolóm – válaszolta a vezír -, most még bizonyára zárva is van.” De a király folytatta: „Nézz hát ki az ablakon, és mondd meg, hol van Aladdin palotája, amiről azt mondod, hogy zárva van!” A vezír kitekintett az ablakon, de nem talált semmit, se palotát, se egyebet. Megzavarodva és feldúltan nézett megint a szultánra, az pedig folytatta: „Tudod most már a bánatom okát? Láttad talán Aladdin palotáját, amiről azt mondod, hogy még zárva van?” – „Ó, idők királya – mondta most a vezír -, én már előbb bátorkodtam felségednek említeni, hogy ez a palota és minden egyéb varázslat műve.” Ekkor a szultán nagy haragra lobbant és felkiáltott: „Hol van Aladdin?” A vezír azt felelte, hogy vadászaton van. Az uralkodó abban a szempillantásban elrendelte, hogy az agák és katonák üljenek lóra, és Aladdint kezén-lábán láncra verve hozzák elébe. Az agák és katonák el is mentek, míg Aladdinra nem találtak, és ekkor így szóltak hozzá: „Ó, urunk, Aladdin, ne haragudj ránk, a szultán azt parancsolta, hogy kezedet-lábadat láncra verjük, úgy vigyünk elébe. Igen kérünk, ne hibáztass minket, az ő királyi parancsa alatt állunk, nem cselekedhetünk ellene semmit.”