Aladdin és a bűvös lámpa
Aladdin mindjárt előszólította anyját, átadta neki a tizenkét rabnőt, és átnyújtotta a gazdag ruhákat, hogy öltse fel, úgy induljon a rabszolgalányokkal a palotába. Azután az egyik mamlúkot azok közül, kiket a szellem hozott, elküldte a szultánhoz, hogy megtudakolja, elhagyta-e már a szultán a háremét. A mamlúk útra kelt, gyorsabban, mint a villám, és sietve tért vissza a jelentéssel: „Uram és parancsolóm, a szultán vár téged!” Ekkor Aladdin felpattant lovára, a mamlúkok is előtte meg mögötte nyeregbe ültek. Gyönyörűen festettek, dicséret az Úrnak, ki ilyen szépségben és ékességben teremtette őket. És aranypénzt szórtak a nép közé, amint elvonultak urukkal, Aladdinnal, aki szebb és délcegebb volt valamennyiüknél, hogy a király fiairól ne is beszéljek – magasztaltassék az örökkévaló Adományozó! És mindez a lámpa varázsereje segítségével történt, mert a lámpa szépséget, pompát, gazdagságot és tudást ruházott a birtokosára. A nép pedig ámult-bámult Aladdin bőkezűségén és rendkívüli nagylelkűségén, és elragadtatva nézték ragyogó szépségét és méltóságteljes fenségét. Dicsérték az irgalmas Alláht, hogy ezt a nemes férfiút megteremtette; mindnyájan az ég áldását kérték rá, pedig csak egy ilyen meg ilyen nevű szabó fiának ismerték. Nem irigyelte senki sem, azt kiáltotta mindenki: „Megérdemli!”