Aladdin és a bűvös lámpa
Aladdin az agák és katonák beszédén igen meglepődött, nyelve mintha megbénult volna, hisz nem tudhatta az okát. De aztán így szólt hozzájuk: „Emberek, nem tudjátok a szultán parancsának az okát? Én ártatlannak tudom magamat, nem követtem el semmi bűnt sem a szultán, sem az ország ellen!” – „Urunk és parancsolónk – felelték -, mi semmit sem tudunk!” Ekkor Aladdin leugrott lováról, és ezt mondta nekik: „Tegyetek velem úgy, ahogy a szultán parancsolta. Mert a szultán parancsát feltétlenül teljesíteni kell!”
Az agák bilincset raktak lábára-kezére, és vasláncokon vonszolva vitték be a városba. Amint a lakosok kezén-lábán vasra verten megpillantották, már tudták, hogy a szultán le akarja üttetni a fejét. De mert olyan nagyon népszerű volt köztük, az emberek fogták fegyvereiket, elhagyták házaikat, és elindultak a katonák után, hogy meglássák, mi történik majd. Mikor aztán a katonák a fogollyal elértek a palotához, jelentést tettek a szultánnak; az pedig azonnal kiadta a parancsot a hóhérnak, hogy jelenjen meg, és üsse le Aladdin fejét. De amint a polgárság közt híre terjedt ennek a parancsnak, elreteszelték a palota kapuit, és ezt üzenték a szultánnak: „Ebben a szempillantásban ledöntjük a palotádat mindenki feje felett, aki csak benne van, a te fejed fölött is, ha Aladdinnak a legcsekélyebb bántódása esik!” A vezír a szultán elé járult, és jelentette neki: „Ó, idők királya, mindjárt végünk lesz! Legjobb lesz, ha megbocsátasz Aladdinnak, hogy ne érjen szerencsétlenség bennünket; mert a nép jobban szereti Aladdint, mint bennünket!”