Aladdin és a bűvös lámpa
Aladdin is elment hazulról, és megnézte a városban meg a palotában tartott ünnepségeket; de mosolyognia kellett, mikor az emberek az esküvői ünnepségek pompáját emlegették, és arról beszéltek, micsoda nagy becsületben van része a vezír fiának, és mekkora szerencséje van, hogy a szultán vejévé lehetett. Magában pedig így szólt Aladdin: „Ti persze nem tudjátok, szegény ördögök, mi történt vele ma éjjel; másként bizonyára nem irigyelnétek!” Amikor pedig beesteledett, és közeledett a lefekvés ideje, Aladdin bement a szobájába, és megdörzsölte a lámpát; abban a szempillantásban előtte állott a szellem. Amint a szellem előtte állt, Aladdin parancsot adott neki, hogy a szultán leányát fiatal férjével megint hozza ide, mint múlt éjszaka, még mielőtt a férj elveheti a hercegnő leányságát. A szellem nyomban eltűnt, és csak rövid ideig maradt távol, míg elérkezett az idő, akkor megjelent az ággyal együtt, amin Badr el-Budúr hercegnő feküdt a vezír fiával. Aztán ugyanazt tette a fiatalemberrel, mint a múlt éjjel; megragadta, az árnyékszékben letette, és otthagyta szörnyű féltében és rémületében dermedten feküdni. Aladdin pedig odafektette a kardot Badr el-Budúr hercegnő és maga közé, és nyugovóra tért. Mikor reggel lett, a szellem megint eljött, visszavitte a házaspárt lakóhelyére, Aladdin pedig kárörömmel gondolt a vezír fiára.