Aladdin és a bűvös lámpa
Aladdin megvárta a három hónap leteltét, amikorra a szultán megígérte, hogy összeadja Badr el-Budúr hercegnővel. A kitűzött idő után nyomban a szultánhoz küldte anyját, hogy megkérje, váltsa be a szavát. Az öregasszony elment a palotába. Amint a szultán belépett a tanácsterembe, és Aladdin anyját meglátta, eszébe jutott ígérete, hogy három hónap leforgása után nőül adja leányát az asszony fiához. Ezekkel a szavakkal fordult hát a vezírhez: „Vezír, itt van az az asszony, aki a drágaságokat hozta nekem, és akinek szavunkat adtuk, hogy három hónap múlva…! Hozd ide elém legelsőnek azt a nőt!” A vezír odament, és a szultán elé vezette Aladdin anyját. Mikor az asszony a trón előtt állt, mélyen bókolt a szultán előtt, hatalmat, hosszú életet és boldogságot kívánt neki. A szultán megkérdezte, van-e valami kérése, ő pedig azt felelte: „Ó, idők királya, a három hónap, amit ígéreted határidejeként kitűztél, letelt; elérkezett az ideje, hogy leányodat, Badr el-Budúr hercegnőt a fiamhoz hozzáadjad!” A szultán nem tudta, mit csináljon, mert Aladdin anyja, szegényes külseje után ítélve, a legalacsonyabb néposztályhoz tartozott. Pedig az ajándéka igen becses, megfizethetetlen volt. Megint a vezírhez fordult, és így szólt hozzá: „Adj tanácsot, mit tegyek? Igaz, hogy szavamat adtam neki; de világos, hogy szegény emberek, és nem tartoznak az előkelőek közé!”