Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Hagyjuk most Aladdint, és lássuk, mi is történt eközben a mór varázslóval! Amint visszatért hazájába, egyre csak azon bánkódott, mennyi vesződséget és viszontagságot élt át, hogy a lámpát megszerezze, és ez mind csak hiábavaló fáradság volt; mert a falat, épp akkor, mikor már majdhogy be nem kapta, mégis kiröpült a kezéből. Bánatában és mérgében nem győzte átkozni Aladdint, olyan kegyetlenül dühös volt rá. Azt mondta magában: „Jó, hogy az a fattyú megdöglött ott a föld alatt; ennek örülök, így még van reményem, hogy egyszer enyém lesz a lámpa, mert biztos helyen van.” Hanem egy napon megpróbálta a homokvarázst, hogy a homokos táblán kirajzolódó figurákat szemügyre vegye. Ezeket csoportokba rendezte és följegyezte, hogy jól megszemlélhesse, és ebből biztosan megállapíthassa, hogy Aladdin meghalt, és a lámpa még jó helyen, a föld alatt van. Gondosan nézegette az ábrákat, nagy és apró vonalakat, de a lámpát már nem látta. Vad kacajban tört ki, még egyszer megcsinálta a homokpróbát, hogy meggyőződjék Aladdin haláláról. De az ifjút sem látta már a kincses­barlangban. Ekkor még nagyobb lett haragja, és nőttön-nőtt, amint megállapította, hogy Aladdin még él, és megtudta, hogy kijutott a föld alól, meg hogy övé a lámpa, amelyért olyan emberfeletti kínokat és vesződséget tűrt el. Így szólt most magában; „Sok kínt elviseltem, sok küszködést vettem magamra – más el se tudott volna ennyit viselni -, és csak a lámpa miatt; ez az elvetemült meg minden fáradság nélkül fogja és most az övé! Bizonyos, hogy ha ismeri a lámpa varázserejét, akkor ma ő a világ leggazdagabb embere!” Mikor a mór varázsló meg­bizonyosodott, hogy Aladdin előkerült a föld alól és a lámpa boldog tulajdonosa, elhatározta, hogy megkeresi és elpusztítja. Megint megcsinálta a homokvarázst, megvizsgálta az ábrákat, és most már látta, hogy Aladdin mérhetetlen vagyon ura és a szultán leányának a férje. Az irigységtől magasra lobbant benne a harag lángja, és még abban az órában felkészült, és útnak indult Kína országába. Mikor odaért a szultán fővárosához, amelyben Aladdin élt, bement és megszállt az egyik fogadóban. Ott egyébről se hallott beszélni, mint Aladdin kastélyának pompájáról. Mikor kipihente az utazás fáradalmát, felöltözött és elment a város utcáin járkálni. És nem találkozott egy emberrel sem, aki ne emlegette volna azt a palotát és annak pom­páját, vagy Aladdin ragyogó szépségéről, nagylelkű adakozásáról és kiváló tulajdonsá­gáról ne beszélt volna. A mór varázsló odalépett az emberek közé, akik ilyen módon emlegették Aladdint, és megkérdezte az egyiket: „Kedves ifjú, ki az az ember, akit emlegettek és magasztaltok?” Az így felelt neki: „Ember, te bizonyára idegen vagy, és messze földről jöhettél. Mégis, hogyan lehetséges, hogy nem hallottál Aladdin emírről, pedig azt hittem, mindenütt a földön elterjedt a híre! Kastélya világcsoda, hallott arról boldog-boldogtalan. Hogy van az, hogy sem erről, sem Aladdin nevéről, akinek az Úr dicsőségét szaporítsa és örömét sokasítsa, sohasem hallottál?” A mór így válaszolt: „Legnagyobb vágyam, hogy megláthassam azt a kastélyt. Ha szívességet akarsz tenni nekem, vezess el oda; mert idegen vagyok itt.” – „Hallom és engedelmeskedem!” – felelt az ember, és elindult előtte, és elvezette Aladdin palotájához. Amint a mór a kastélyt szemlélte, tisztában volt vele, hogy ez a lámpa műve, és felkiáltott: „Ó, jaj! Nem nyugszom, míg ennek a gaz kölyöknek, ennek a szabó gyerekének, akinek valamikor még vacsorára se tellett, gödröt nem ások! Ha a sors erőt ad hozzá, majd odaültetem még az anyját is megint a rokka mellé, hadd fonjon, úgy, ahogy azelőtt csinálta. Őt pedig megölöm.” Visszament a fogadóba szomorúan, bánatosan és búslakodva. Emésztette az irigység Aladdin sikere miatt. Elővette csillagvizsgáló szerszámait, és a táblára homokot szórt, hogy megtudja, hol van a lámpa, és megtudta, hogy a palotában van. Ennek szörnyen megörült, és azt mondta: „Most már könnyű dolgom lesz, könnyen végzek azzal a gazemberrel, már tudom is a módját, hogyan szerezzem meg a lámpát!” Elment egy rézműveshez, és azt mondta neki: „Készíts nekem néhány lámpát; jobban megfizetem a rendes áránál, csak azt kötöm ki, hogy gyorsan csináld meg őket.” – „Hallom és engedelmeskedem” – felelte a rézműves, munkához látott, és elkészítette a lámpákat. Amikor elkészültek, a mór kifizette neki, amennyit kért, fogta a lámpákat, elment és visszatért a fogadóba. Ott kosárba rakta a lámpákat és elindult, bejárta velük a város utcáit és bazárjait, és minduntalan kiáltotta: „Ócska lámpáért új lámpát adok!”