Aladdin és a bűvös lámpa
Aladdin evett-ivott és felvidult. Mikor aztán megpihent és megerősödött, így szólt az anyjához. „Ó, édesanyám, válladat nagy bűn nyomja, amiért annak az átkozott gazembernek átengedtél, aki csak rosszat akart nekem, és meg akart ölni. Tudd meg, hogy a halállal néztem farkasszemet a miatt az elvetemült ember miatt, akit nagybátyámnak véltél! Igen, meghaltam volna, ha a felséges Alláh meg nem ment. Mindkettőnket, téged meg engem, félrevezetett ez a gazember, amikor annyi jót ígért, és úgy kedveskedett nekem. Tudd meg, anyám, hogy ez az ember mór varázsló, átkozott hazug, ravasz csaló és ámító; nem hiszem, hogy a föld alatti ördögök túltennének rajta – Alláh rontsa meg varázsigéivel együtt! Hallgasd tovább, édesanyám, mit cselekedett ez az átkozott. Minden, amit mondok, színtiszta igazság: emlékezzél, hogy hazudott ez az elvetemült, gondolj rá, miket ígért nekem, és azt erősítgette, hogy csak a javamat akarja; gondolj rá, milyen mézesmázos volt hozzám, és lásd be, hogy mindezt csak azért tette, hogy célját elérje. Igen, a szándéka az volt, hogy megöljön engem, de dicsértessék Alláh, hogy megmentett. Figyelj hát, édesanyám, és hallgasd meg, mit tett ez az átkozott!”