Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Amint aztán Aladdin is látta, hogy világosodik, és ideje már a palotába menni, mert nem­sokára megkezdődik a lakodalmi ünnepség, és az emírek, vezírek és az ország nagyjai gyülekeznek a szultánnál, hogy az ünnepélyen részt vegyenek, fölkelt és megdörzsölte a lámpát. A szellem megjelent és szólt: „Uram, parancsolj, mit kívánsz, szolgálatodra állok!” Aladdin ezt mondta: „Most a szultán palotájába akarok menni, mert ma tartom meg az esküvőmet. Ezért tízezer dinárra van szükségem. Azt kívánom, hozd ide nekem.” A szellem egy pillanatra eltűnt, és tízezer dinárral tért vissza.

Ekkor Aladdin lóra ült, előtte és mögötte mamlúkok lovagoltak, és így vonultak a palotához, közben osztogatta az aranyat a népnek, úgyhogy az emberek szíve szeretettel telt meg iránta, és dicsérték bőkezűségét. Amikor aztán megjelent a palota előtt, és az emírek, agák és katonák, akik vártak rá, megpillantották, tüstént siettek a szultánhoz, és jelentették jöttét. A szultán fölkelt, elébe ment, megölelte, megcsókolta és kézen fogva bevezette a palotába. Ott leült, és Aladdint jobbjára ültette. Az egész város fel volt díszítve, a hangszerek megszólaltak a palotában, és énekszó hangzott fel. A szultán most parancsot adott, hogy hordják fel az ebédet, a szolgák és mamlúkok nagy sietve hozták a királyi pompával megrakott asztalokat. A szultán és Aladdin, a birodalom előkelői és az ország legmagasabb méltóságai most leültek, és ettek-ittak, míg jól nem laktak. Visszhangzott az ünnepségtől a palota és a város, örültek az ország nagyjai, és a birodalom egész lakosságának jókedve kerekedett. A vidéki előkelőségek meg a tartományok helytartói is eljöttek messze földről, hogy részt vegyenek Aladdin lakodalmi ünnepélyén. A szultán pedig elcsodálkozott Aladdin anyján is, hogy milyen szegényes ruhákban jött el hozzá régebben, mikor a fia ilyen hatalmas vagyon ura. A város lakossága csak úgy özönlött a palotához, hogy láthassa Aladdin menyegzőjét. És amikor ott az új palotát és annak művészi építésmódját meglátták, nagyon elámultak azon, hogyan emelkedhetett ilyen pompás kastély egyetlen éjszaka alatt. És mindnyájan az ég áldását kérték Aladdinra, és ezt kiáltották: „Alláh örvendeztesse meg a szívét! Alláhra, megérdemli! Alláh áldja meg napjait!”