Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Így beszélt:

„Kedves apám, csak tegnap óta élek újra, amióta férjemet megpillantottam; ő az, aki kisza­badított a mór embernek, az átkozott varázslónak a fogságából. Azt hiszem, a föld kerekségén nincs nagyobb gazember, mint ez a mór volt, és az én szeretett Aladdinom nélkül nem menekültem volna meg kezei közül. Ó, akkor az életben soha viszont nem láthattál volna. Bizony, édesapám, gyász és mélységes bánat borult rám, nemcsak azért, mert tőled elszakítottak, de mert férjemtől is olyan messzire kerültem. Egész életemben hálás leszek neki jóságáért, hogy ennek a gonosz varázslónak a hatalmából kiszabadított.” Badr el-Budúr hercegnő mindent elmesélt, amit átélt, elmondta, micsoda ember volt ez a mór, és mit követett el ellene; hogy öltözött lámpakereskedőnek, aki új lámpát ad ócska helyett cserébe. „Mivel azt hittem – folytatta -, hogy gyengeelméjűségből csinálja, csak nevettem rajta; nem is sejtettem ravasz tervét. Elővettem hát az uram terméből egy ócska lámpát, leküldtem egy eunuchhal, az meg elcserélte egy újra. Másnap reggelre pedig, édesapám, palotástul meg mindenestül, ami benne van, Afrikában találtuk magunkat. Én még mindig nem tudtam semmit arról, micsoda varázsereje van a lámpának, amit cserébe adtam. Végre-valahára Aladdin odakerült hozzánk, és cselt eszelt ki a varázsló ellen, hogy megmentsen karmai közül. És ha nem szabadít ki bennünket időben, ez a gonosztevő elérte volna célját, és erőszakot követett volna el rajtam. De Aladdin adott nekem valami port, azzal megitattam, a mór felhajtotta, és eszméletlenül esett össze. Ekkor férjem ott termett nálunk, és nem tudom, mit csinált, de visszahozott bennünket Afrikából ide a helyünkre.” – „Uram és parancsolóm – folytatta Aladdin -, amint fölmentem és láttam, hogy úgy fekszik ott, a bendzstől elkábultan, mint akit agyonvertek, azt mondtam Badr el-Budúr hercegnőnek: »Eredj be rabnőiddel belső termeidbe!« Ekkor ő szolgálóival elment a szörnyű látvány elől; én meg odaléptem az átkozott mórhoz, benyúltam a keblébe, és kivettem a lámpát: mert Badr el-Budúr hercegnő mondta, hogy mindig a keblé­ben tartja. Mikor megint a kezemben volt, kihúztam a kardomat, és levágtam a gazembernek a fejét. Aztán mindjárt megparancsoltam a lámpa szolgaszellemeinek, hogy emeljék fel a palotát mindenestül, és hozzák ide, a régi helyére. De ha, felséges uram, kétségbe vonnád szavaimat, kegyeskedjél velem az átkozott mórt megnézni!” A szultán felkelt, Aladdin fel­vezette a várfokra. Amint a szultán a mórt megpillantotta, tüstént parancsot adott, hogy vigyék és égessék el a holttestét, hamvait pedig szórják széjjel. Azután megölelte, megcsókolta Aladdint, és így szólt hozzá: „Ne hibáztass, fiam, hogy meg akartalak öletni e miatt az átkozott varázsló miatt, aki így tőrbe csalt. Édes fiam, amit ellened tettem, arra van mentsé­gem; hisz azt láttam, hogy elvesztettem leányomat, egyetlen gyermekemet, aki kedvesebb nékem egész birodalmamnál. Tudhatod, hogy csügg a szülők szíve gyermekükön, különösen az enyém, mivel nincs több gyermekem, mint Badr el-Budúr hercegnő.” Így engesztelte a szultán Aladdint, és ő meg is bocsátott neki, és így szólt hozzá: „Semmit sem tettél ellenem, ami ellenkeznék a szent törvénnyel, de én sem vagyok hibás. Minden szerencsétlenségnek ez a mór volt az okozója, ez a gaz varázsló.” A szultán aztán megparancsolta, hogy díszítsék fel a várost; rendezzenek örömünnepségeket. Továbbá utasította a hírnökeit, hogy hirdessék ki: „A mai napon kezdődjék a nagy ünnep, és tartson egy álló hónapig, harminc napig, annak az örömére, hogy Badr el-Budúr hercegnő férjével, Aladdinnal visszakerült.”