Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Aladdin anyja a városnegyed ácsorgó és a csodálatos látványt bámuló népének sorfala közt elindult, utána pedig a rabnők és eunuchok szép menetben. És az emberek mindenütt meg-megálltak, hogy a rabnők szépségét láthassák, és dicsérték a mindenható Teremtőt, míg a menet el nem ért céljához. Ekkor Aladdin anyja belépett velük a palotába. De mikor az agák és a kamarások meg a csapatok parancsnokai megpillantották őket, nem győztek bámulni, a szemük káprázott a látványtól, ehhez foghatót még életükben nem láttak; főleg a rabnőktől, akiknek mindegyike még az isten emberének is megronthatta volna az eszét. Jóllehet a kamarások és a csapatok főtisztjei mind előkelőségektől és emírektől származtak, a legjobban mégis a leányok pompás, drága ruháin ámultak el, és a tálakon, amelyeket fejükön hordtak, mert csillogásuk-villogásuk miatt alig bírták a szemüket nyitva tartani. Az őrt álló katonák bementek, és jelentést tettek a szultánnak. Az uralkodó megparancsolta, hogy az érkezetteket azonnal vezessék elébe a tanácsterembe. Mikor a trón elé értek, mind mélyen bókoltak, tökéletes udvariassággal és alázattal a szultán előtt, hatalmat és boldogságot kívántak neki, levették fejükről a tálakat, lerakták elébe, és levették róluk a terítőt: aztán keresztbe tett karral vártak. A szultán egyik ámulatból a másikba esett, a leányok leírhatatlan szépsége és bájos­sága megzavarta, és az esze szinte megállt, mikor megpillantotta a drágakövekkel megrakott aranytálakat, ezt a szemeket megbűvölő látványt. Igen, a szultán azt sem tudta, mitévő legyen csodálkozásában, úgy, hogy egészen megnémult, óriási meglepetésében egy szót sem tudott kiejteni. És hogy mindez egy óra leforgása alatt történt, ez a gondolat még jobban megzavarta az eszét. Aztán megparancsolta, hogy a rabnők mindennel, ami náluk van, a tálakkal is, menjenek a királynéhoz. A leányok megint felemelték a tálakat, és bementek a királyné lakosztályába. Ekkor előlépett Aladdin anyja, és azt mondta: „Hatalmas úr, nem is sok ez Badr el-Budúr hercegnő magas méltóságához: ő a sokszorosát érdemli ennek.” De a szultán a vezírhez fordult e szavakkal: „Mit szólsz most, vezír? Az, aki ilyen rövid idő alatt ilyen kincseket tudott ideteremteni, nem méltó arra, hogy a szultán veje legyen, és a szultán leányát elnyerje feleségül?” A vezír ugyan még jobban elálmélkodott ezen a hatalmas gazdagságon, mint az uralkodó; de halálos irigység rágta a szívét, és mind erősebben, amint látta, hogy a szultán a nászadománnyal és menyasszonyi ajándékkal meg van elégedve. Azonban az igazsággal nem ellenkezhetett, a szultánnak sem mondhatta, hogy mindez nem méltó hozzá; törte hát a fejét, mi módon vehetné rá a szultánt, hogy leányát, Badr el-Budúrt Aladdintól megtagadja. Ezért így szólt hozzá: „Hatalmas úr, a világ minden kincse nem ér fel leányod kezének kiskörmével; felséges uram, őhozzá mérve, túlbecsülöd mindezt.”