Aladdin és a bűvös lámpa
Mikor már ettek-ittak, és beesteledett, a varázsló fogta Aladdint és visszakísérte anyjához. De amikor az megpillantotta a fiát, aki most olyan volt, mint valami előkelő kereskedő, majd megbolondult, és örömkönnyeket hullatott. Nem győzött hálálkodni sógorának, a mórnak jóságáért, és így szólt hozzá: „Kedves sógor, még ha egész életemen át mindig csak hálálkodnék neked meg magasztalnálak, akkor se lenne elég szavam, hogy megköszönjem, amit fiamért tettél!” A mór ezt felelte: „Öcsém hitvese, nem jóságból tettem. Hisz ő az én fiam, kötelességem, hogy én álljak helyt öcsém helyett, és apja legyek a gyereknek. Nyugodj meg hát!” De az asszony csak folytatta: „Könyörgök Alláhhoz, minden fő és kisebb szentnek nevére, hogy óvjon és tartson meg téged, sógorom, adjon neked hosszú életet, hogy a védőszárnyaid tovább oltalmazzák ezt az árvát! Ő pedig mindig engedelmeskedjék neked, és szavadat fogadja meg, és csak azt tegye, amit te parancsolsz neki!” – „Öcsém hitvese – válaszolta a mór -, Aladdin már felnőtt és jó eszű fiú, derék szülőktől származik: hiszem, hogy Alláh segítségével elfoglalja majd édesapja helyét, és ő lesz a te támaszod. Sajnálom, hogy holnap nem nézhetek még bolthelyiség után a számára, mert pénteken a kereskedők istentisztelet után mind a kertekben és a tereken sétálnak. De ha Alláh megsegít, szombaton végrehajtom a tervemet. Holnap eljövök hozzátok Aladdinért, és megmutogatom majd neki a városon kívüli díszkerteket meg sétányokat; talán nem is látta még. Így aztán emberek közé is kerül, s az ott sétáló kereskedőkkel meg előkelőségekkel is megismerkedhet.”