Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Mikor a mór látta, micsoda szerelmet mutat iránta Badr el-Budúr hercegnő, és mennyire megváltozott a viselkedése, nagy boldogan felkiáltott: „Életem, hallom és engedelmeskedem mindenben, amit óhajtasz és parancsolsz! Van a házamban egy hordó, teli a mi országunk borával, nyolc esztendeje tartogatom a föld alatt; most megyek, és lefejtek belőle annyit, amennyi nekünk kell. Aztán egyszeribe itt leszek nálad megint.” De a hercegnő még nagyobb biztonságba akarta ringatni, így felelt hát neki: „Ó, édesem, ne menj el, küldj inkább egy szolgát, hogy a bort lefejtse, maradj itt mellettem, hadd örüljek a társaságodnak!” – „Úrnőm – felelte a mór -, senki sem ismeri a hordó helyét, csak én: nem maradok el tőled sokáig.” A mór eltávozott, és kis idő múlva annyi borral tért vissza, amennyire szükségük volt. Badr el-Budúr hercegnő így szólt: „Mennyire sajnálom, hogy fáradtál miattam, és terheltelek kívánságommal, kedvesem!” – „Szó sincs róla, szemem fénye – felelte a mór -, meg vagyok tisztelve, ha neked szolgálhatok.” Badr el-Budúr hercegnő asztalhoz ült vele, és megkezdték a vacsorát. De a hercegnő hamarosan inni kívánt; a kiszolgálóleány tüstént teletöltötte poharát, azután pedig a mór serlegét is. Most a hercegnő a mór életére és egészségére ivott, az pedig a hercegnőre köszöntötte poharát. Így az asszony víg mulatozásra csábította, és mivel csodaszépen és finoman tudott beszélni, hamarosan egészen elcsavarta fejét, és édes, sokatmondó szavaival még erősebbre lobbantotta fel szerelmi lángját. A mór pedig azt hitte, hogy ez mind igaz, szívből jön, és nem is sejtette, hogy a nő, amint szerelemről példálózik, csak tőrbe csalja, hogy elveszítse. Szenvedélye nőttön-nőtt, és majd elolvadt a szerelemtől a gyöngéd szavak hallatára, amikkel a nő illette; esze elhagyta, feje forgott a gyönyörűségtől, és az egész világ egy hajítófát sem ért a szemében ebben a percben. Mikor a lakoma vége felé járt, és a bor már fejébe szállott a mórnak, Badr el-Budúr hercegnő így szólt hozzá: „Orszá­gunkban egy szokás járja, nem tudom, ti is űzitek-e.” – „Micsoda szokás ez?” – kérdezte a mór. A nő pedig így felelt: „Az a szokás nálunk, hogy lakoma végével mindenki fogja a társa poharát és kiissza.”