Aladdin és a bűvös lámpa
A vezír rögtön hívatta a fiát, aztán kikérdezte mindenről, amit a szultántól megtudott, hogy igaz-e, vagy sem. Az ifjú felkiáltott: „Ó, édesapám, távol legyen, hogy Badr el-Budúr hercegnő valótlanságot mondott volna! Nem, minden szó, amit mondott, igaz! Ez a két éjszaka számunkra a legiszonyatosabb volt, ahelyett, hogy a boldogság és az öröm éjszakája lett volna. De ami velem történt, az volt a legrosszabb, mert ahelyett, hogy feleségem oldalán pihentem volna, az árnyékszékben kellett feküdnöm, egy sötét, szörnyű, rossz szagú, átkozott helyen, és a bordáim csak úgy reszkettek a hidegtől.” Az ifjú elbeszélt mindent, és végül hozzátette: „Kedves atyám, könyörgök neked, beszélj a szultánnal, szabadítson meg ettől a házasságtól. Igaz, hogy a szultán vejének lenni nagy tisztesség, méghozzá mikor szívemet Badr el-Budúr hercegnő iránt a szerelem is fogva tartja. De ahhoz már nincs erőm, hogy még egyetlen olyan éjszakát kibírjak, mint ez a két utolsó.”