Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Aladdin anyja azonban, mikor tudta, hogy Aladdin meg akarja dörzsölni a lámpát, már jó előre kiment, hogy a szellemet még egyszer meg ne lássa. Kis idő múlva megint bejött, és megpillantotta az ezüsttálakkal megrakott asztalt, a pompás ételek illata pedig az egész házban szétterjedt. Amint ezen igen elcsodálkozott és örvendezett, Aladdin ezt mondta neki: „Látod, anyám, azt akartad, hogy dobjam el a lámpát; lásd most a varázserejét!” – „Édes fiam – felelte az anyja -, Alláh áldja meg a szellemet érte; de én már csak jobb szeretem, ha sohase látom.” Aladdin és anyja asztalhoz ültek, ettek, ittak, míg jól nem laktak. A maradékot másnapra tették el. És amikor a kapott ételek mind elfogytak, Aladdin ruhája alá rejtette az egyik tálat, és elment, hogy fölkeresse a zsidót, és eladja neki. De a sors úgy akarta, hogy egy aranymíves boltja előtt haladt el, aki becsületes, jámbor és istenfélő ember volt. Amint az öreg aranymíves Aladdint megpillantotta, megkérdezte tőle: „Mi dologban jársz, fiam? Már többször meg­figyeltelek, amint erre elmentél, és egy zsidóval tárgyaltál. Azt is láttam, hogy mindenfélét adsz neki, és úgy hiszem, most is van nálad valami, és őt keresed, hogy eladd. Te talán nem tudod, fiam, hogy a zsidóknál minden, ami a muszlimoké, akik az egyetlen, felséges Alláht imádják, szabad zsákmánynak számít, és hogy folyton csalják a muszlimokat, különösen pedig ez az átkozott zsidó, akivel dolgod volt, és akinek a keze közé kerültél? Ha van nálad valami, fiam, mutasd meg; ne félj, én az igazi árát adom meg érte, olyan bizonyosan, mint ahogy Isten van az égben.” Aladdin most megmutatta a tálat az öregnek; az pedig, amint megnézte, fogta és lemérte a mérlegén. Aztán megkérdezte a fiút: „A többi holmi, amit a zsi­dónak eladtál, az is ilyenféle volt?” Az így felelt: „Igen, szakasztott ugyanilyen.” – „Mennyit szokott érte adni?” – kérdezte az ékszerész tovább, és Aladdin így felelt: „Mindig egy dinárt adott.” Az öreg aranymíves, annak hallatára, hogy a zsidó a tál áraként egyetlen dinárt szokott adni, felkiáltott: „Ó, az aljas, aki a magasztos Alláh szolgáit megcsalja!” Aztán Aladdinhoz fordult, és ezt mondta neki: „Fiam, az a ravasz zsidó becsapott, és markába nevetett; mert a te tálad tiszta színezüst. Megmértem és kiszámítottam, hogy az értéke hetven dinárt tesz ki; ha akarod ezt az árat, tessék, itt van!” E szavakkal hetven dinárt számolt le az asztalra. Aladdin átvette a pénzt, és megköszönte jóságát, hogy fölfedte neki a zsidó csalását. És valahányszor egy tál árát fölélték, Aladdin mindig őhozzá vitt el egy-egy másikat.