Aladdin és a bűvös lámpa
Mindjárt el is vette a mór poharát, és szólt a rabnőnek, hogy nyújtsa át a mórnak az ő serlegét, amibe szolgáival előzőleg a bendzset kevertette. A palotában ugyanis minden szolga és rabnő a hercegnőhöz húzott, és a varázsló halálát kívánta. A rableány tehát átnyújtotta neki a kelyhet; ő pedig, amint a hercegnő szavait hallgatta, és látta, hogy az ő kelyhéből iszik, neki meg a saját poharából ad inni, úgy érezte magát, akár Nagy Sándor, hogy ilyen bizonyságát láthatta a hercegnő szerelmének. Badr el-Budúr pedig testét negédesen ringatva, és kezét a mór kezébe téve, így szólt hozzá: „Ó, édes lelkem, lásd, nálam a kelyhed, az enyém meg nálad! Így isznak a szerelmesek egymás poharából!” Most Badr el-Budúr hercegnő ajkához emelte a poharát, kiitta és letette; aztán odahajolt a mórhoz, és arcon csókolta. Az úgy érezte, mintha egekig repülne boldogságában, szájához emelte a kelyhet, és egy cseppig kiitta, dehogy ügyelt rá, hogy talán valami ártalmas szer van benne. Nyomban, abban a szempillantásban eszméletlenül hanyatlott hátra. Megörült ennek Badr el-Budúr hercegnő, a rabszolganők pedig versenyt szaladtak, hogy kinyissák a palota kapuját uruknak, Aladdinnak.