Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

Aladdin meg az anyja két napig élt azokon az ételeken, amiket a szellem hozott nekik. Mikor Aladdin látta, hogy nincs több ennivalójuk, fogott egyet azok közül a tálak közül, amiket a szellem az asztalon hozott – mind színezüstből voltak, de Aladdin nem tudta, miből készültek -, és elindult vele a bazárba. Találkozott egy zsidóval, aki aljasabb volt még az ördögnél is. Ennek megmutatta a tálat. A zsidó csak ránézett, félrevonta Aladdint, hogy senki se lássa, aztán tüzetesen megvizsgálta a tálat, és megbizonyosodott arról, hogy tiszta ezüstből való. De nem tudta, hogy Aladdin ismeri-e értékét, vagy pedig járatlan az ilyesfajta dolgokban. Ezért megkérdezte tőle: „Mi az ára, kedves uram?” Aladdin ezt felelte: „Te tudod, mennyit ér.” A zsidó ekkor habozott, hogy mit ígérjen érte Aladdinnak, mert a fiú úgy felelt, mint egy kereskedő, ő pedig csak keveset akart adni érte. Közben kissé tartott tőle, hogy Aladdin tudja, mennyit ér a tál, és gondolkozott, ne ajánljon-e érte magas árat. Mégis így okoskodott: „Hátha nem tud semmit róla, és nem ismeri az értékét?” Egy aranydinárt vett elő a zsebéből, és odaadta neki; amint Aladdin a dinárt a kezében érezte, elsietett vele. Most megtudta a zsidó, hogy a fiúnak fogalma sincs a tál becséről, és keservesen bánta, hogy aranydinár helyett nem ezüstdirhemet adott neki. Aladdin pedig nem késlekedett, szaladt egyenesen a pékhez, vett kenyeret, és fölváltotta a pénzét. Aztán anyjához ment vele, és így szólt hozzá: „Anyám, menj és vásárolj be mindent, amire szükségünk van.” Anyja elment a piacra, és megvett mindent, ami kellett. Azután ettek, és vígan voltak. Ahányszor elfogyott egy tálnak az ára, fogott egy másikat, és vitte a zsidóhoz; az átkozott pedig ezeket a tálakat mind csekély pénzen megvette tőle. Sőt még ezt az árat is szerette volna lenyomni a zsidó, de mivel először egy dinárt adott neki, attól tartott, hogy ha kevesebbet adna neki, Aladdin elmenne, és másnak kínálná, ő pedig elesne ettől a magas nyereségtől. Aladdin eladta egyik tálat a másik után, míg el nem fogytak, és csak az asztal maradt meg, amin a tálak álltak. De mivel ez nagy és nehéz volt, Aladdin elment a zsidóért, és a házukhoz hívta. Kihozták neki az asztalt, és amikor az látta, milyen nagy, tíz dinárt adott érte. Anyja és fia soká éltek a tíz dinárból, amíg végre ezt is elköltötték. Ekkor Aladdin megint elővette a lámpát és megdörzsölte; tüstént ott termett előtte az a szellem, aki már előbb is megjelent neki. A szellem, a lámpa rabszolgája, így szólt Aladdin­hoz: „Szólj, uram, mit óhajtasz, mert én a te szolgád vagyok, annak a szolgája, akinél a lámpa van.” Aladdin ezt válaszolta neki: „Azt kívánom, hogy hozz nekem asztalt, megrakva ételek­kel, mert éhes vagyok.” Abban a szempillantásban már hozta is a szellem az asztalt, éppen olyat, mint már előbb is, tizenkét nagybecsű tál állott rajta finom ételekkel, hozzá palackok tiszta borral és mellette fehér kenyér.