Aladdin és a bűvös lámpa
A szellem eltűnt, Aladdin pedig visszament anyjához, hogy együtt töltsék az este hátralevő óráit. Mikor aztán közeledett az az idő, amelyben a szellem jöttét várta, fölkelt és bement szobácskájába. Alig ért oda, a szellem már hozta is az új párt, ágyastul. Aladdin boldog volt, mikor megpillantotta őket, és így szólt a szellemhez: „Vidd innen ezt az akasztófáravalót, és tedd le az árnyékszékben!” Abban a szempillantásban megragadta a szellem a vezír fiát, és az árnyékszékbe tette le: de mielőtt otthagyta volna, rálehelt, amitől a vezír fia megdermedten, nyomorúságos állapotban maradt ott. Ekkor a szellem ismét ott termett Aladdinnál, és megkérdezte tőle: „Ha van még más óhajod, szólj!” Aladdin ezt felelte: „Reggelre itt légy megint, és vidd vissza őket a helyükre!” – „Hallom és engedelmeskedem” – szólt a szellem és eltűnt. Aladdin maga sem gondolta volna, hogy ilyen jól sikerül majd minden. És most, hogy Badr el-Budúr hercegnőt itt látta a maga házában, bár jó ideje forró szerelem emésztette, mégis megtartóztatta magát, és így szólt hozzá: „Ó, szépek úrnője, ne hidd, hogy azért hozattalak ide, hogy becsületedet meggyalázzam. Távol legyen tőlem! Nem! Csak azt nem akartam, hogy másnak legyen öröme benned; mert atyád, a szultán, énnekem ígért feleségül. Nyugodj hát zavartalanul!”