Aladdin és a bűvös lámpa
Mikor a lakosság és a nép Aladdint ismét megpillantotta, megörvendezett láttára, és ujjongásba tört ki; de a gyalázat, a szégyen és irigyeinek káröröme búval töltötte el Aladdin szívét. Elsietett és céltalanul bolyongott a városban, mélységes szomorúsággal, és nem tudta, mitévő legyen, hogy ifjú feleségét, Badr el-Budúr hercegnőt és a palotáját megtalálja. Ezekben a napokban a nép közül sokan titkon felkeresték, és ételt-italt hoztak neki.
De azután Aladdin elhagyta a várost, és a mezőségen barangolt, ügyet se vetett rá, hogy merre jár. Amint így ment-mendegélt, útját egy folyó keresztezte; ekkor végső kétségbeesésében, mely lelkét eltöltötte, fölhagyott minden reménnyel, és a vízbe akarta vetni magát. De mivel jámbor muszlim volt, szíve mélyéből istenfélő, megállt a folyó partján, hogy elvégezze az előírt mosakodást. És amint kezével merte a vizet, és ujjait összedörzsölte, úgy történt, hogy a pecsétgyűrű is megdörzsölődött, és megjelent előtte a márid és megszólalt: „Szolgálatodra állok! A gyűrű szolgája áll előtted! Parancsolj, mit kívánsz!” Aladdin végtelenül megörült, és ezt mondta neki: „Rabszolgám, azt kívánom tőled, hogy palotámat feleségemmel, Badr el-Budúr hercegnővel és mindennel, ami a palotában van, idehozd!” De a márid ezt felelte: „Uram és parancsolóm, igen sajnálom, de olyat követelsz tőlem, ami nem áll hatalmamban. Mert amit kívánsz, az a lámpa szolgáitól függ.” Ekkor Aladdin így szólt: „Ha tehát ez olyasmi, ami erődet felülmúlja, vigyél el engem, és tégy le a kastélyom mellé, legyen az bármely országban.” – „Hallom és engedelmeskedem, uram és parancsolóm” – válaszolt a szellem, fölemelte és abban a pillanatban már le is tette a palotája mellé, Afrikában, egyenesen felesége termével szemben. Éjfél körül járt már az idő, de Aladdin egy pillanat alatt felismerte a palotáját, és minden gond és bánat elszállt a szívéből, és imádkozott Alláhhoz, hogy most, amikor már fölhagyott minden reménnyel, engedje meg neki, hogy feleségét viszontláthassa. Aztán elgondolkozott a mindenható Alláh kegyének titokzatos útjain, hogyan hozott neki segítséget a gyűrű, hogyan veszítette volna már el minden reménységét, ha Alláh a gyűrű szellemét nem küldte volna hozzá. Felvidult, elmúlt minden szomorúsága. De mivel négy napja, hogy bánata, fájdalma és gondjai teljétől és kínzó gondolataitól a szemét sem hunyta le, odament a palota mellé, és lefeküdt aludni egy fa alá; mivel a palota – mint ahogy elmondtam – Afrikában, a városon kívül, kertek között volt.