Aladdin és a bűvös lámpa
A vezír így válaszolt a szultánnak: „Uram, királyom, azt hiszem, ez az ablak azért nem készült el, mert felséged Aladdin lakodalmát úgy siettette, hogy már nem volt ideje, hogy befejezhesse.”
Ezalatt Aladdin felkereste ifjú feleségét, Badr el-Budúr hercegnőt, hogy jelentse neki apjának, a szultánnak érkezését. Amikor visszajött, a szultán megkérdezte tőle: „Aladdin, fiam, mi az oka annak, hogy ennek a csarnoknak egyik ablaka nincsen befejezve?” Az ifjú ezt felelte neki: „Ó, idők királya, mivel az esküvőt úgy siettettük, a mesterek nem tudták bevégezni.” – „Bevégzem én” – mondta a szultán, Aladdin pedig így válaszolt: „Alláh adjon neked örök dicsőséget! Emléked így majd meg lesz örökítve leányod palotájában!” Nyomban megparancsolta a szultán, hogy hívassák az ékszerészeket és aranyműveseket, és arra is utasítást adott, hogy adjanak nekik kincstárából mindent, amire szükségük lesz, aranyat, ékköveket és nemes fémeket. Amikor aztán az ékszerészek és aranyművesek megjelentek, a szultán megbízta őket, hogy a csarnok ablakán a hiányzó rácsot készítsék el. Közben Badr el-Budúr hercegnő is odaérkezett királyi apjának üdvözlésére. Amint a szultán elé lépett, és meglátta apja örömtől sugárzó arcát, megölelte, megcsókolta. Bement a hercegnő lakosztályába, a többiek is mind vele mentek. De már közeledett az ebéd ideje, az asztalok el voltak készítve: az egyik a szultán, Badr el-Budúr hercegnő és Aladdin, a másik meg a vezír, az ország nagyjai, a birodalom főméltóságai, a csapatok főtisztjei, a kamarások és helytartók számára. A szultán helyet foglalt leánya, Badr el-Budúr hercegnő és veje, Aladdin között, és mikor az ételekhez nyúlt és megkóstolta őket, elcsodálkozott a sokféle finom, ízes, drága fogáson. Előttük nyolcvan rabnő sorakozott, akiknek mindegyike így szólhatott volna a teliholdhoz: „Távozz, hogy én jöjjek helyedre!” Most hangolni kezdték hangszereiket, megpengették a húrokat, és olyan szívhez szóló dallamokat játszottak, hogy a szomorú szív elfeledkezhetett minden bánatáról a szavukra. A szultán jókedvre derült, pompásan érezte magát és felkiáltott: „Igazán, királyoknak meg császároknak nem lehet különb sora!” Ettek-ittak, és körüljárt a pohár, míg be nem teltek vele. Ekkor egy másik teremben édességeket, gyümölcsöt és más csemegéket szolgáltak fel, és kóstolgatták a nyalánkságokat, amíg jól nem laktak.