Aladdin és a bűvös lámpa
Reggel a kincstárnok remek, drága öltönyt hozott be neki, a legpompásabb uralkodói ruhát. Aladdin felöltötte és leült, felszolgálták a kávét ámbrával, majd megparancsolta, hogy vezessék elő a paripákat, mamlúkjaival lóra ült, és a szultán palotájához indult.
Amint a szultán Aladdin megérkezését hírül vette, nyomban elébe ment, megölelte, megcsókolta, mintha a tulajdon édesfia volna, és jobbjára ültette. A vezírek és emírek, a birodalom magas főméltóságai és az ország előkelői szerencsekívánataikkal járultak elébe; a szultán is áldást és szerencsét kívánt neki. Azután az uralkodó megparancsolta, hogy hozzák a reggelit, és együtt reggeliztek. Amikor eleget ettek-ittak, a szolgák elvitték az asztalokat. Aladdin most e szavakkal fordult a szultánhoz: „Uram, királyom, kegyeskednék-e felséged Badr el-Budúr hercegnőnél, szeretett leányánál engem ebédre megtisztelni, és kíséretével, mind a vezírekkel és az ország nagyjaival hozzám eljönni?” – „Szívesen, fiam” – felelte a szultán. Nagyon megörült a meghívásnak, és azonnal utasította a vezíreket, a birodalom előkelőit és az ország legfőbb méltóságait, hogy készítsék elő látogatását. Aztán nyeregbe szállt, kísérete is lóra ült, és Aladdin ellovagolt velük a palotájához. Mikor a szultán belépett a palotába, és ezt a csodaépületet, mely értékes kövekből, csupa zöld achátból és karneolból készült, jobban szemügyre vette, lelkét elvakította és elkábította ez a pompa, ez a gazdagság, ez a gyönyörűség. A vezírhez fordult és megszólította: „Mit szólsz most, vezír? Láttál már életedben ehhez hasonlót? Van-e még a világ leghatalmasabb királyának is ennyi kincse, ennyi aranya meg drágasága, mint amennyit ebben a kastélyban látunk?” – „Uram, királyom – felelte a vezír -, olyasmi ez, ami nem áll hatalmában az emberfiai közt egy uralkodónak sem; a föld minden népe együttesen sem tudna ilyen palotát fölépíteni, sőt építőmester se akadna, aki ezt a munkát véghezvinné. Nem, ezt, mint ahogy már mondtam felségednek, csak varázsló tehette.” De a szultán jól tudta, hogy a vezírből mindig csak az irigység beszél, és ezért akarja meggyőzni arról, hogy ez mind nem emberi erő munkája, hanem csupa bűbájosság. Így felelt tehát: „Elég, vezír, ne szólj többet. Jól tudom az okot, mi késztet rá, hogy így beszélj.” Aladdin felvezette a szultánt a felső terembe, ott az uralkodó elé tárult a boltozatos mennyezet, az ablakok és rácsaik, amelyek mind csupa smaragdból, jáspisból és más becses drágakövekből készültek. Ámult-bámult, szeme káprázott, feje szédült. Aztán körüljárta a termet, és végignézte ezt a sok csodadolgot, ami majd elvette az ember szeme világát. Azt az ablakot is megpillantotta, amelyiket Aladdin készakarva elkészítetlenül és befejezetlenül hagyott. Amint a szultán megnézte, és látta, hogy még nincsen készen, felkiáltott: „Ó, milyen kár érted, te ablak, hogy nem vagy tökéletes!” És a vezírhez fordult, megkérdezte tőle: „Tudod az okát, hogy ez az ablak meg a rácsai miért nem készültek el?”