Aladdin és a bűvös lámpa
Amikor a fiú anyja megmutatta az idegennek, melyik volt férjének a helye, a varázsló odament, térdre esett, megcsókolta a földet, és így szólt: „Ó, milyen nyomorúságos is az életem, milyen szomorú a sorsom, mióta elvesztettelek, ó, testvéröcsém, szemem fénye.” Annyira jajveszékelt, siránkozott, hogy az anyának azt kellett hinnie, hogy ez az ember csakugyan a sógora. A varázsló még el is ájult a sok sírástól-rívástól. Az asszony odament hozzá, felemelte a földről, és így szólt hozzá: „Mi haszna, ha halálra gyötrőd is magadat?”
Aladdin anyja vigasztalgatta a varázslót, aztán hellyel kínálta. Mikor leült, beszélgetni kezdett az asszonnyal: „Öcsém hitvese, ne csodálkozzál azon, hogy engem soha életedben nem láttál, és még megboldogult öcsém életében sem ismertél. Mert már negyven esztendeje, hogy ettől az országtól elszakadtam, és most jöttem vissza először szülőföldemre. Beutaztam Hátsó-Indiát, meg Elő-Indiát, bejártam egész Arábiát, aztán Egyiptomba vitt az utam, és hosszú ideig éltem annak fővárosában, amely a világnak egyik csodája. Aztán meg a messze-távoli Nyugatra kerültem, ott harminc esztendeig időztem. Egy napon azonban, öcsém hitvese, amint a házamban üldögélek, egyszerre csak eszembe jut szülőhazám és szegény testvéröcsém. Hatalmas vágy fogott el, hogy őt viszontlássam, csak jajgattam, csak sírtam, hogy oly messze idegenbe szakadtam el tőle. Végül is olyan erős-nyugtalanul vágyódtam már utána, hogy eltökéltem, visszatérek ebbe az országba, szülőföldemre, hogy megláthassam megint az öcsémet. Mert azt mondtam magamban: »Ember, mióta élsz már idegenben, szülőhazádtól távol, mikor pedig csak egyetlen öcséd van, több testvéred nincsen. Föl tehát, kelj útra, hogy megláthasd még egyszer, mielőtt meghalsz. Ki ismeri az idő sorscsapásait és a napok változandóságát? Keserves baj lenne, ha meghalnék anélkül, hogy öcsémet még egyszer láttam volna. Hiszen Alláh – magasztaltassék a neve! – nagy vagyonnal áldott meg, amíg öcséd talán nélkülözésben, szegénysorban él, akkor segíthetnél rajta, és egyben megint meg is látnád szemtől szembe.« Fel is készültem azon nyomban, a pénteki imádság után elmondtam az első szúrát, nyeregbe ültem, és sok fáradalom és viszontagság után – amiket a mindenható Alláh védelme alatt türelmesen viseltem el – elértem ebbe a városba. Amikor tegnapelőtt az utcáit jártam, figyelmes lettem Aladdinra, öcsém fiára, amint a pajtásaival játszott. És a mindenható Alláhra, ó, öcsém hitvese, ahogy rápillantottam, a szívem mindjárt feléje fordult, mert vér vonzza a vért, és lelkem szava azt súgta nekem, hogy ez az én öcsém fia. Feledve volt nyomban minden hányattatásom, szenvedésem, amint őt megláttam, csak majdhogy repülni nem tudtam örömömben. De amikor meghallottam tőle, hogy a szegény öcsém már megtért Alláhhoz… akkor túláradó bánatomban elvesztettem az eszméletemet… Talán Aladdin már elbeszélte, hogy sújtott le ez a hír. De most már egy kis vigasztalást találtam Aladdinban: ő foglalja el az elhunytnak helyét lelkemben, mert nem halt meg az, aki utódot hagy maga után.”