Aladdin és a bűvös lámpa
A mór varázsló másnap reggel útnak indult, hogy Aladdint fölkeresse, és a fiút hatalmába kerítse. És amint a város utcáin járt-kelt, rá is talált Aladdinra, szokása szerint a vásott utcagyerekekkel hancúrozott. A varázsló odalépett hozzá, megölelte, megcsókolta, aztán kivett az erszényéből két dinárt, és ezt mondta: „Eredj anyádhoz, add neki ezt a két dinárt, és mondd neki: »Bácsikám ma este nálunk szeretne enni. Fogd hát ezt a két dinárt, és készíts nekünk jó vacsorát.« De most kérlek, mutasd meg még egyszer az utat a házatokhoz.” – „Szívesen, bácsikám” – mondta Aladdin, elindult előtte, és megmutatta, merre kell menni. Ezután a mór elvált tőle, és útjára ment. Aladdin pedig hazaindult, és elmondott anyjának mindent, a két dinárt is odaadta neki, és azt mondta: „Nagybátyám ma estére nálunk szeretne vacsorázni.” Anyja tüstént fogta magát, elment a bazárba, és bevásárolt mindent, ami kellett. Aztán hazasietett és hozzálátott a vacsora elkészítéséhez. Kölcsönkérte a szomszédaitól, ami tálra meg egyéb edényre szüksége volt, és amikor beesteledett, így szólt Aladdinhoz: „Fiam, a vacsora készen van. Bátyád talán nem tudja az utat házunkhoz, jó lesz, ha egy darabon elébe mész!” – „Hallom és engedelmeskedem” – felelte a fiú. De amíg így beszéltek, már kopogtattak is. Aladdin szaladt kaput nyitni, és ott látta a mór varázslót, egy bort, gyümölcsöt cipelő szolgával. Aladdin beengedte őket, a szolga aztán útjára ment, a mór pedig belépett. Köszöntötte Aladdin anyját, és sírva fakadt. Aztán megkérdezte az asszonyt: „Hol szokott ülni az öcsém?”