Aladdin és a bűvös lámpa
A szultán, amint a vezír szavait meghallotta, észrevette, hogy ezt a beszédet csak határtalan irigysége adja a szájába; és ezért így szólította meg Aladdin anyját: „Asszony, eredj vissza fiadhoz, és mondd neki, hogy elfogadtam a nászajándékot, és megtartom az ígéretemet. A leányom most már az ő menyasszonya, ő pedig a vőm. Továbbá mondd meg neki, hogy jöjjön el ide, hadd ismerkedem meg vele; nagy tisztességgel és becsülettel fogadom, és ma este kezdődjék is meg a lakodalmi ünnepség. De, ahogy mondtam, haladék nélkül küldd őt ide hozzám!”
Erre Aladdin anyja hazasietett, hogy megvigye fiának a jó hírt; még a szél is alig érte volna utol, bizony, szinte repült örömében, mikor arra gondolt, hogy a fiából szultán veje lesz. A szultán pedig, amikor Aladdin anyja elment, megparancsolta, hogy az államtanácsot fejezzék be, ő pedig Badr el-Budúr hercegnő palotájához tartott, és meghagyta, hogy a rabnők kövessék az ajándékokkal együtt, hogy megmutathassa a leányának. A hercegnő megszemlélte a drágaköveket, és elragadtatva kiáltott fel: „Azt hiszem, a világ egy kincstárában sincs egyetlen ilyenfajta drágaság sem!” Azután a rabnőket vette szemre, és nem győzött gyönyörködni szépségükben és bájosságukban. Mikor pedig meghallotta, hogy ezt mind új vőlegényétől kapta, és hogy az az ő tiszteletére küldte, nagyon megörült, pedig előbb még búsult, szomorkodott előbbi férje, a vezír fia miatt. Végtelenül boldog lett, mikor a drágaságokat és a szép lányokat végignézte, édesapja pedig, ahogy látta jókedvét, szívből vele örült. Meggyőződött róla, hogy elszállt minden gyásza, búbánata, így szólt hát hozzá: „Kedves lányom, Badr el-Budúr hercegnő, ugye ez tetszik neked? Azt hiszem, új férjed még szebb lesz, mint a vezír fia. Alláh akaratából sok örömet érsz majd meg vele.”