Aladdin és a bűvös lámpa

Olvasási idő: 97 Perc

A királyné felöltötte ruháit, és leányához, Badr el-Budúr hercegnőhöz indult. Odalépett hozzá, jó reggelt kívánt neki, és megcsókolta a homlokát; de a hercegnő egy árva szót se szólt. A királyné erre azt gondolta magában, hogy lányával valami különös dolog történhetett, ami így feldúlta, mert megkérdezte tőle: „Édes lányom, mi oka, hogy így viselkedel? Mondd el már, valami bajod van talán? Eljöttem hozzád jó reggelt kívánni, és még csak nem is felelsz!” Ekkor Badr el-Budúr hercegnő felemelte a fejét és megszólalt: „Ne haragudj rám, édesanyám! Tudom, hogy udvariasan és tisztességgel kellett volna, hogy fogadjalak most, amikor látogatásoddal megtiszteltél. De kérlek, hallgasd meg a viselkedésem okát, és tudd meg, hogy ez az éjszaka, ami most mögöttem van, életem legszörnyűbb éjszakája volt. Mert alighogy lefeküdtünk, kedves anyám, egyvalaki, akinek az alakját meg sem lehet határozni, fölemelte fekhelyünket, és elvitte egy sötét, piszkos, szegényes helyre.” És Badr el-Budúr hercegnő elmondott anyjának, a királynénak sorjában mindent, amit ezen az éjszakán átélt; hogy vették el mellőle fiatal férjét, hogyan maradt egyedül, hogy jött aztán kisvártatva egy másik ifjú, lepihent a férje helyére, de előbb egy kardot fektetett kettejük közé. Szavait így végezte: „Reggelre kelve megint megjelent az, aki elvitt bennünket, és visszahozott erre a helyre. De alig hozott vissza és hagyott itt bennünket, már jött is atyám, a szultán, abban a pillanatban, amikor hazatértünk. Szívem, nyelvem felmondta a szolgálatot, nem bírtam szultán atyámmal beszélni, olyan hatalmas iszonyat és rémület tartott fogva. Apám talán neheztel rám, ezért kérlek, édesanyám, mondd meg neki viselkedésem okát, kérd, ne vegye rossz néven, hogy nem adtam neki feleletet, és ne gáncsoljon, hanem bocsásson meg.” A királyné, leánya, Badr el-Budúr hercegnő szavai hallatára, így szólt: „Édes lányom, jól vigyázz, hogy erről senkinek egy szót se szólj! Még azt mondhatnák, a szultán leánya eszét vesztette. Jól tetted, hogy atyádnak nem beszéltél róla. Óvakodj, lányom, óvakodj tőle, ne említsd előtte ezt a dolgot!” De Badr el-Budúr hercegnő ezt felelte neki: „Anyám, nem vesztettem még el az eszemet. Mindezt igazában átéltem, és ha nem hiszed, kérdezd meg a férjemet!” – „Hallod-e, lányom – szólt rá a királyné -, űzd ki a fejedből ezeket a bolondságokat; vedd fel a ruháidat, és gyere, tekintsd meg a lakodalmi ünnepségeket: a te kedvedért rendezik a városban, és az egész ország részt vesz bennük. Hallgasd a dobot meg a szép énekszót; nézd, milyen szépen föl van ékesítve minden esküvőd napjára, édes leányom!” A királyné hívatta is mindjárt a komor­nákat, és azok felöltöztették és felékesítették Badr el-Budúr hercegnőt. A királyné pedig bement a szultánhoz, és elmesélte neki, hogy a leányuknak éjjel rossz, zavaros álmai voltak, és kérte, ne vegye tőle rossz néven, hogy nem felelt a kérdéseire. Azután titokban magához hívatta a vezír fiát, és megkérdezte tőle, mi történt, és hogy van-e igazság Badr el-Budúr hercegnő szavaiban, vagy nem. A vezír fia azonban félt, hogy elveszítheti fiatal feleségét, ezért így válaszolt: „Felséges úrnőm, én nem tudok semmiről, amiről te beszélsz.” Most a királyné meg volt győződve arról, hogy leánya csak rossz álmot látott. A lakodalmi ünnep­ségek egész napon át tartottak, a táncosnők hajladoztak, kerengtek, énekesnők dalokat zengtek, a hangszerek gyönyörűen összecsengtek, a királyné és a vezír fia pedig nem győzte még magasabbra szítani az ünnepi örömmámort, hogy a hercegnő felviduljon, és rossz kedvét elfelejtse. Megpróbáltak ők bizony ezen a napon mindent, ami csak örömre deríthet, hogy a hercegnő gondolatait eltereljék, és jókedvét visszahozzák. De mindez semmit sem ért, továbbra is hallgatásba mélyedt, és feldúltan csak arra gondolt, ami az éjszaka történt vele. A vezír fia persze még rosszabbul járt, mint ő, mert az árnyékszékben töltötte az éjszakát; hanem ő letagadta az egész történetet, és nem gondolt már a kínlódásra, mert félt, hogy elveszíti feleségét és tekintélyét, épp most, mikor mindenki irigyelte nagy szerencséjét, hisz általa olyan magas polcra jutott; azután meg azért sem gondolt rá, mert Badr el-Budúr hercegnő olyan igen bájos és szépséges szép volt.