Ali Baba és a negyven rabló
Amint hazaért, bezárta a háza ajtaját, mert félt, hogy meglephetik. Bekötötte szamarait az istállóba, abrakos zacskót vetett a nyakukba. Azután fogott egy aranypénzes zsákot, felvitte a feleségéhez, és odadobta elébe. Megint lement, egy másik zsákot hozott, és így tovább. Az asszonynak nőttön-nőtt az álmélkodása, de amint a zsákot megtapogatta, és vastag aranypénzt érzett alatta, csak elsápadt az orcája, és nagy rémület szállott rája, mert azt hitte, hogy az ura lopta ezt a sok pénzt. Fel is kiáltott: „Mit tettél, te szerencsétlen? Ebül szerzett holmi bizony nem kell nékem, és ami a másé, arra nincs szükségem. Beérem én azzal, amit Alláh adott, szegénységemben is elégedett vagyok, és megköszönöm néki, amiben részesített. Nem kívánom a másét, nem kell nekem lopott holmi!” – „Asszony – felelt Ali Baba -, légy csak bizalommal, ne kínozd magadat ily aggodalommal! Távol legyen tőlem, hogy máséhoz nyúljon az én kezem! Ezt a pénzt itt egy kincsesbarlangban találtam, az alkalmat felhasználtam, magamhoz vettem és elhoztam.”