Ali Baba és a negyven rabló
Ebben a szempillantásban az asszonyok már el is kezdték a sírást-rívást, gyászdalokba meg jajveszékelésbe fogtak, és verték az arcukat úgy, hogy a szomszédok meghallották őket. Most eljöttek a jó barátok, hogy részt vegyenek a gyászban Kászim elvesztésén. Volt sok könnyhullatás, és nőtt a messze hangzó, zokogó búbánat és kesergő jajszó. Kászim halálának híre hamarosan elterjedt a városban; barátai áldással emlékeztek meg róla, ellenségei meg kárörömet éreztek. Kis idő múlva megjelentek a halottmosók, hogy a vallási szokás szerint megmossák. De Mardzsána lement hozzájuk, és azt mondta nekik, hogy a holttestet már megmosták, kenőcsökkel megkenték, és halotti lepelbe burkolták, de azért megfizette őket, méghozzá a járandóságukon felül. A halottmosók nagy vígan odább álltak, és ha nem is tudták, miért történt mindez, nem ütötték bele az orrukat abba, ami nem rájuk tartozott. Ezután előhozták a hordágyat, ráfektették a halottat, és elindultak vele a temetőbe. A lakosság pedig ballagott a gyászmenettel, Mardzsána a többi nővel meg a siratóasszonyokkal mögöttük lépdelt, és jajgattak, siránkoztak, míg el nem értek a temetkezés helyéhez. Ott megásták a sírt, és elföldelték a halottat – Alláh irgalma legyen vele! Ezután az emberek visszafordultak, szétoszlottak és útjukra mentek. Ily módon Kászim megöletése titokban maradt, senki sem tudta meg, hogy mi történt valójában, és mindenki abban a hiszemben volt, természetes halállal halt meg.