Ali Baba és a negyven rabló
Hagyjuk most kettőjüket, és nézzük, mi van Kászim feleségével. Alighogy Ali Baba felesége magára hagyta, kifordította a vékát, és benne egy dinárra akadt, amely a viaszba beléragadt. Meghökkent ezen, hiszen tudta, hogy Ali Baba szegény ember. Még egyszer jól megnézte, hogy valódi arany-e, amit mértek, aztán felkiáltott: „Ali Baba azt állítja, hogy szegény ember, és vékával méri az aranyat! Honnan ez a nagy gazdagság? Hogy jutott ennyi aranyhoz?”
És irigység fogta el a szívét, mint a tűz, úgy égette a belsejét. Keserves-türelmetlenül várta haza az urát. Kászim, a férje, szokása szerint kora reggel az üzletébe ment, és estélig ottmaradt, és ott adás-vevéssel és mindenféle üzlettel foglalkozott. Ezen a napon felesége nehezen várta hazajöttét, mert majd megette az irigység és bosszúság. Mikor beesteledett és beállt az éjszaka, Kászim bezárta a boltját és hazafelé tartott. Belépett és feleségét komor tekintettel, szomorú arccal találta. Mivel igen szerette, mindjárt megkérdezte: „Mi történt veled, szemem fénye, szívecském? Miért szomorkodol? Miért sírsz?” Az asszony így felelt: „Nem tudsz te sokat tenni, kevés a te erőd! Bárcsak az öcsédhez mentem volna! Úgy van, ő, aki szegénynek mondja magát, és kifelé adja az ínségest, és azt állítja, hogy semmi vagyona sincs, éppen őneki annyi az aranya, hogy csak vékával lehet mérni. Te pedig, aki jómódúnak és vagyonosnak tartod magadat, és kérkedel gazdagságoddal, igazában csak szegény bolond vagy az öcsédhez képest. Te egyenként számolod a dinárjaidat, beérted a kevéssel, neki hagytad a sokat.”