Ali Baba és a negyven rabló
A mindenható és dicsőséges Úr, hogy tervét végrehajtsa, és amit az emberekről elvégzett, valóra váltsa, úgy rendelkezett, hogy ennek a csaló gazembernek az üzlete éppen Ali Baba fia, Mohammed boltjával átellenben volt. Szomszédhoz illően összeismerkedtek és összebarátkoztak. De egyik sem tudta a másikról, hogy kicsoda, honnan való. Mégis hajlandóságot és szeretetet éreztek egymás iránt, sokat üldögéltek együtt, és egyik se tudott már a szomszédja nélkül meglenni.
Egy napon az történt, hogy Ali Baba eljött a fiát meglátogatni, meg a kalmárok bazárjában körülnézni. Amint a rablóvezér megpillantotta, nyomban fölismerte, és bizonyos volt benne, hogy ez az ellenség, akit keres; szörnyen megörült, és ujjongott arra a gondolatra, hogy hamarosan teljesül a vágya, eléri célját, bosszút állhat. De elrejtette ezt a gondolatát, és egy arcizma se mozdult. Amikor Ali Baba megint elment, kérdezősködött róla a fiánál, úgy tett, mintha nem ismerné. Mohammed így felelt: „Ez az én apám.” Mikor a rabló ezt megtudta, még sűrűbben jött át Mohammed üzletébe, még nagyobb tiszteletben részesítette, és még több becsülést fejezett ki minden tette, nem mutatott mást, mint igaz barátságot és nagy szívbéli hajlandóságot. Aztán meg is hívta asztalához, hogy ételüket együtt elköltsék, nyájas beszéd közt az estét eltöltsék; nem hagyta ki semmi lakomából, megajándékozta sok minden széppel, drágasággal, becses értékkel. Ezt mind csak azért tette, hogy az elméjében forralt gonosz tervet véghezvihesse, és a szándékában levő aljas gazságot elkövethesse. Amikor Mohammed ezt a nagy előzékenységet tapasztalta, és szomszédja udvarias modorát és nagy baráti érzését látta, szívében szintén rendkívül erős hajlandóság és szeretet támadt iránta, éppen mert a legtisztább szándékot és legőszintébb érzést sejtette benne. Már nem tudott meglenni nélküle egy pillanatra sem. El is beszélte apjának, milyen szíves hozzá az idegen kalmár, és milyen őszinte barátsággal vonzódik hozzá, meg azt is, hogy gazdag, nemes és bőkezű ember, és az elsők közé tartozik a kereskedők sorában; egekig feldicsérte, és azt is megemlítette, hogy őt, Mohammedet, minduntalan finom lakomákhoz hívja, és értékes drágaságokkal ajándékozza meg. Apja így szólt hozzá: „Úgy illik, fiam, hogy viszonozd ezt a barátságos viselkedését, lakomát rendezzél a számára és meghívd; legjobb lesz pénteken. Mikor majd aznap a pénteki imáról jöttök délfelé, és házunk előtt elhaladtok, kérd meg, hogy lépjen be. Én addigra mindent előkészítek, ahogy egy szívesen látott vendégnek illik és való.”