Ali Baba és a negyven rabló
Az a rabló, aki önként jelentkezett, hogy testvéreiért kockára teszi az életét, kereskedőruhát öltött, és egész éjjel azon töprengett, hogyan fog bemenni a városba. Mikor felvirradt az éjszakára bíbor hajnal fénysugára, útnak indult, a magasztos Alláh áldásában bízva, egyenesen a város kapuja felé. Belépett és ment, ment utcákon, tereken keresztül, bejárta a bazárokat és a sikátorokat, míg a lakosság nagy része még édes álmában szendergett. Így haladt mindjobban előre, míg csak el nem ért ahhoz a bazárhoz, amelyben Musztafa hádzsinak, a foltozóvargának a műhelye volt. Észrevette, hogy már kinyitotta a boltját, és éppen szandálfoltozással foglalatoskodik, mert, amint már mondtam, korán reggel szokott a bazárba menni, és hamarabb nyitotta a boltját, mint a többi környékbeli. Ide lépett be hát a kereskedő, édes szavakkal köszöntötte, túlzott tiszteletben részesítette az öreget, és így szólt: „Alláh áldja meg szorgalmadat, és koronázzon meg nagy tisztességgel!” – „Fiam – felelte Musztafa seikh -, a kenyérkereséshez többet ér a szorgos munka az alvásnál. Ez már a mindennapi szokásom.” De a rabló így folytatta: „Hanem, édes öregem, azon csodálkozom, hogy ebben az időben, mikor még a nap sem jött fel, olyan jól tudsz varrni, pedig bizonyára nem is látsz valami jól magas korod meg a gyenge világosság miatt.”