Ali Baba és a negyven rabló
A rabló lelkében igen megörült, mert hisz az volt szívének vágya, hogy a házba bejuthasson, minden eddig kieszelt ravaszsága csak arra való volt, hogy ezt a célt elérje, és ezt a szándékot valóra váltsa.
Most hát biztosra vette, hogy kitöltheti bosszúját, és így szólt magában: „Alláh a kezembe adta őket, ez már bizonyos és kétségtelen!”
Belépett a küszöbön, és bement a házba. Ali Baba szívélyesen fogadta és a legnagyobb udvariassággal és tisztelettel köszöntötte. A csarnokban a díszhelyre ültette, abban a hiszemben, hogy előkelő kereskedő, mert nem is sejtette, hogy ez meg az olajos ember egy és ugyanaz a személy, annyira megváltoztatta a rabló a külsejét. Ali Babának eszébe se jutott, hogy a farkast a bárányok közé és az oroszlánt a nyáj közé eresztette, leült, csevegett vele és szórakoztatta. Fia, Mohammed pedig Mardzsánához ment, és meghagyta neki, hogy sót ne tegyen az ételekbe, mert a vendégnek azt nem szabad enni. Mardzsána előbb mérgelődött, mert már elkészítette az ételeket, és most újból másokat főzhetett, de aztán furcsállni kezdte a dolgot, gyanúsnak találta, és ezért szerette volna megnézni azt az embert, aki hozzá sem nyúl sós ételhez, ellentétben mindenki mással: mert ez csakugyan olyasmi volt, amit sose látott, hallott. Amint az ételek elkészültek, és az estebéd ideje elérkezett, Abdallahhal együtt bevitte az asztalt, és az urak elé tette. Eközben tekintete az idegen kereskedőre esett; azonnal megismerte, mert éles szeme és kitűnő esze volt. Biztos volt benne, hogy ez a rablóvezér, kétségtelenül és feltétlenül. Aztán még jobban szemügyre vette, és köpenye alatt tőr markolatát pillantotta meg. „Most már értem – gondolta -, miért húzódott ez az elvetemült, hogy sót egyen a gazdámmal! Meg akarja ölni az uramat, de azt mégis aljasnak találja, hogy úgy tegye meg, hogy sót evett vele. Ámde a magasztos Alláh segítségével nem fogja a célját elérni, és nem fogja tettét véghezvinni!” Ezzel munkához látott, míg Abdallah felszolgált.