Ali Baba és a negyven rabló

Olvasási idő: 51 Perc

Forduljunk most ismét a rablók felé. Rövid idő múltán megint visszatértek a kincses­barlanghoz. Amint beléptek és Kászim holttestét nem találták ott, tisztán látták, hogy más ellenségük is tud tetteikről, hogy a halottnak társai is lehettek, és hogy titkuk már ismeretes az emberek között. Ez a gondolat igen nyomta a lelküket, és keservesen aggasztotta őket. Amikor észrevették, hogy megint tekintélyes mennyiségű kincs tűnt el a barlangból, szörnyen felbőszültek, és vezérük így szólt hozzájuk: „Halljátok, vitézek, ti harcban-bajban merészek, eljött az időtök, hogy vérbosszút álljatok! Azt hittük, csak egy ember nyitotta fel az ajtót, de most látjuk, hogy többen voltak; csak azt nem tudjuk, hogy hányan, meg azt sem, hogy honnan valók. Azért küzdünk mi annyi veszedelemmel, azért tesszük életünket kockára, azért gyűjtünk kincseket, hogy másnak legyen belőlük haszna, aki még a kisujját se mozdította értük? Szörnyű dolog ez, nem tűrhetjük tovább! Ki kell hát eszelnünk a módját, hogy juthatunk ellenségünk nyomára, és ha rátalálunk, véres bosszút állunk rajta. Esküszöm, hogy ezzel a kardommal vágom le, ha belepusztulok is! Itt az idő, ne nyugodjunk, és mutassuk meg, hogy férfiak vagyunk, derék és bátor emberek! Oszoljatok széjjel, járjatok be falut-várost, erdőt-mezőt, tudakoljátok meg, hogy valami szegény ember hol gazdagodott meg egyszerre, meg hogy temettek-e el valahol meggyilkolt embert. Lehet, hogy így nyomára akadtok ellenségünknek, és Alláh az utatokra vezeti. És most leginkább egy furfangos, ravasz emberre van szükségünk, de férfi is legyen a talpán, hogy ezt a várost átkutassa; mert ellenségünk ennek a városnak a lakosa, az szent bizonyos. Ennek az emberünknek kereskedőruhába kell öltöznie, feltűnés nélkül a városba mennie, és megkísérelnie, hogy hírt szerezzen, kérdezős­ködnie kell, mi újság a városban, micsoda események történtek, ki halt meg, vagy kit öltek meg az utóbbi időben, micsoda rokonai vannak az illetőnek, hol a háza, és mi módon halt meg. Ez talán célhoz vezet bennünket; mert gyilkosság nem maradhat titokban, híre bizonyosan már elterjedt a városban; tudja azt már a lakosok apraja-nagyja. Ha a mi kémünk az ellenségünket a hatalmába keríti, vagy hírt hoz róla, hogy merre van, nagy kitüntetésben lesz része, rangját és méltóságát magasra emelem, és őt utódommá teszem. De ha feladatát nem teljesíti, ígéretét nem tartja be, és várakozásunkat nem elégíti ki, akkor tudjuk, hogy ostoba, gyöngeelméjű fickó, hogy okos cselekedetre nincs képessége, és nehéz dolgot végre­hajtani nem tud; és akkor rossz munkájáért és lanyha buzgalmáért megbüntetjük őt. Igen, haljon meg kezünk által szégyenletes halállal! Mert nem kell nekünk olyan ember, kinek kicsi a bátorsága, és mivégre éljen az olyan, akinek nincs helyén az esze. Jó rabló csak olyan ember, aki a többit felülmúlja, és minden fondorlatban, cselvetésben jártas. Mit szóltok ehhez, ti bátrak? És ki az, aki önként előlép, és vállalja ezt a nehéz, veszélyes megbízást?”