Ali Baba és a negyven rabló
És így szólt tovább annak a csodás meséje, ki nékem ezt az érdekes történetet beszélte, hogy amint Ali Baba felmászott a fára, és éles szemmel vizsgálta a lovasokat, meggyőződött róla, hogy valóban rablók és útonállók. Aztán megszámolta őket, és látta, hogy negyvenen vannak, és mindegyikük nemes paripán ül. Most rémült csak meg igazán, reszketett is minden tagja, égnek állt minden hajaszála, szájában kiszáradt a nyála, és a szörnyű aggodalomban azt se tudta szegény, hol van.
A lovasok most megálltak, a lovaikról leszálltak, és zabos zsákokat vetettek a nyakukba, aztán mindegyikük levette a paripája hátáról a nyeregtáskát, és a maga vállára akasztotta. Miközben ezek történtek, Ali Baba figyelte és a fáról szemmel tartotta őket. A rablók vezére állt a csapat élére, egy sziklafal felé indult, és egy kis vasajtó előtt állt meg velük, olyan sűrűn benőtt helyen, hogy az ajtót nem is lehetett látni, annyi volt ott a tüskebokor. Ali Baba se vette eddig észre, sosem ügyelt rá. Amint most a rablók a vasajtó előtt álltak, vezérük olyan hangosan, ahogy csak a torkán kifért, elkiáltotta magát: „Szezám, tárulj fel!”