Ali Baba és a negyven rabló
Bement a konyhába, hozta a levest, és gazdája elé tette. Mardzsána ezután így kezdte beszédét: „Tegnap megparancsoltad, hogy készítsem el a fürdőholmidat, és főzzek neked húslevest. Amikor ezekkel a dolgokkal foglalkoztam, amiket meghagytál, kialudt a lámpám, mert nem volt benne olaj. Elővettem az olajos korsót, de láttam, hogy üres. Most nem tudtam, mihez kezdjek, de erre Abdallah azt mondta nekem: »Sose búsulj! Van olaj a házban, bőviben; eredj csak le, és végy annyit, amennyi kell, annak a kalmárnak a tömlőiből, aki nálunk éjszakázik. Holnap kifizetjük neki az árát.« Tetszett nekem a tanácsa, és lementem a korsóval. De amikor a tömlők közelébe értem, hangot hallottam belülről, hogy: »Itt az idő? Kijöjjek?« Ebből megtudtam, hogy a te életedre törnek. És félelem meg remegés nélkül azt feleltem neki: »Még nem, de nemsokára!« Aztán végigjártam mind a tömlőket, és fölfedeztem, hogy minden tömlőben egy-egy ember van, és mindegyik ugyanazzal a kérdéssel vagy hasonló szavakkal szólalt meg. Én mindig egyformán feleltem, amíg végre a két utolsó tömlőhöz nem jutottam; azokban csakugyan olaj volt. Megtöltöttem hát a korsómat belőlük, meggyújtottam a lámpát, elővettem a nagy üstöt, megtöltöttem olajjal, tűzre tettem, míg csak az olaj fel nem forrt. Akkor mindegyik tömlő nyílásába öntöttem belőle, amíg a rablókat mind halálra nem forráztam, ahogyan most látod őket. A lámpát aztán kioltottam és várakoztam, hogy a gazfickót, a csaló, hamis, hazug kereskedőt meglessem. Láttam is hamarosan, hogy kavicsokat dobál ki az ablakon, hogy fölkeltse embereit; ezt többször is megismételte. De amikor csak nem jöttek elő, és ő feladta a reményt, hogy így mutatkozni fognak, lement megnézni, miért késnek, akkor meglátta, hogy mind, az utolsó emberig, meghaltak. Most megijedt, hogy őt is elcsíphetik és megölhetik; ezért átmászott a kert falán, onnan leugrott az utcára, és sebbel-lobbal elszaladt. De én nem akartalak felkelteni, mert féltem, hogy a háznép lármát csap. Ezért megvártam, hogy hazatérj, és elmondjam neked az egész történetet. Hát most beszámoltam arról, amit ezekkel az árulókkal átéltem – de Alláh jobban tudja. És most elmondok még valamit, ami nemrégiben történt, de amit eltitkoltam előtted. Éspedig: mikor rövid idővel ezelőtt a bazárból hazatértem, a kapunkon fehér jelet vettem észre. Láttára meghökkentem, és gyanút fogtam, mert rájöttem, hogy az ellenségtől származik, aki rosszat forral ellenünk. Hogy félrevezessem, a szomszéd kapukra is szakasztott ilyen jeleket mázoltam. Pár nap múlva azt láttam, hogy piros jelet tettek a kapunkra; ezért szomszédaink kapuira is egészen olyan jeleket csináltam piros festékkel. Semmi kétség, hogy azok, akik ezeket a jeleket festették, ugyanezek a rablók voltak, akiket a hegyek közt is láttál. Mivel most már tudják az utat lakásunkhoz, nem lesz nyugságunk, nem lesz biztonságunk, amíg csak egy is marad belőlük a föld színén. Azért legyünk résen, a megszökött ember bosszúja bajt okozhat; mert bizonyos, hogy az életünkre akar törni. Vigyázzunk hát nagyon, és én leszek az első, aki mindig éberen lesben állok.”