Ali Baba és a negyven rabló
Másnap reggel pedig Mardzsána még hajnali szürkület előtt útnak indult, a város utcáin át, amíg csak el nem ért egy foltozóvargához, Musztafa seikhhez, egy nagyfejű, zömök testű, hosszú szakállú és bajuszú öregemberhez. Ez mindig igen korán nyitotta a boltját, az első volt a bazárban, és az emberek ismerték ezt a szokását. Hozzá ment hát a rabszolgalány; választékos udvariassággal köszöntötte, és egy aranypénzt csúsztatott a markába. Amint Musztafa seikh meglátta a ragyogását, egy darabig nézegette a tenyerén, és ezt mondta: „Ez a nap Alláh áldásával kezdődik!” És mivel látta, hogy a lány valamit akar tőle, hozzá fordult: „Add tudtomra, hogy mit kívánsz, ó, rabnők úrnője, hogy teljesítsem óhajodat!” – „Ó, seikh – felelt a lány -, végy magadhoz tűt meg fonalat, mosd meg a kezedet, húzz szandált, és engedd meg, hogy bekössem szemedet. Aztán kelj fel, és jöjj velem. Egy jó cselekedetet kell véghezvinned, amiért meglesz a földi és mennyei béred, és amiért a legkisebb kár sem érhet!” Az öreg így válaszolt: „Ha olyasmit kérsz tőlem, ami Alláhnak és a prófétának tetszésére szolgál, igen szívesen megteszem és nem ellenkezem, de ha valami bűn vagy vétek, amivel a becsület ellen vétek, akkor keress mást, aki megteszi!” – „Alláhra, nem, ó, Musztafa seikh – felelte a lány -, amit én kérek, az megengedett és semmiképp sem tiltott dolog, efelől nyugodt lehetsz!” Ezekkel a szavakkal egy második aranypénzt nyomott a kezébe. Mikor az megpillantotta, nem bírt tovább ellenkezni, se húzódozni, talpra ugrott és így szólt: „Szolgálatodra állok, akármit parancsolsz, engedelmeskedem.”