Tündér Ilona

Olvasási idő: 14 Perc

Nem, szép szerelmesem, nem kedves Ilonám,
Addig át nem lépek fényvárad kapuján,
Mig nem esküszöl meg angyal szép szemedre,
Hogy enyim leszesz már ezután örökre.

Tiéd vagyok édes, még ma legyen nászunk,
Hiszem hogy egymásban mindent feltalálunk:
Szerelmet, jóságot, leghűbb barátságot
S mindent a mi széppé teszi a világot.

Igy beszélgetének, s egymásra borultak,
Szerelmök virági mind-mind kiújultak;
Eltűnt arczaikról a sok könyük nyoma:
A ki hiven szeret, nem bánja meg soha.

VII.

Mig a szobalányok vacsorát készitnek,
A várudvarára virágokat hintnek,
Poharakat mosnak és asztalt teritnek,
Czimbalmost, hegedűst, és lantost keritnek.