Tündér Ilona

Olvasási idő: 14 Perc

Szólt Argyrus, s a szép lánykát átkarolta,
A lány arany haja keblét végig folyta;
Isteni szép arcza szende pirtól ége,
Szerelmes lett volna a vílág beléje.

A nyájas királyfi boldog volt, a milyen,
Nem lehete senki e föld kerekségen.
Mert nem szort az Isten annyi bájt leányra,
Mennyit rá halmozott Tündér Ilonára.

Csók és szerelem közt vigan folyt az éjjel,
Nem cseréltek volna semmi földi lénnyel.
Szerelmet vallának, hűséget fogadtak,
És egymásnak még csak jegygyűrüt is adtak:

Az első szerelmi boldog órák után,
Elaludtak hajnal felé egymás karán.
Álmuk bárha szép volt, még a szépnél is szebb;
Nem lehetett ébren-létöknél édesebb.