Tündér Ilona
Elment a tündér lány, Argyrus cseléde,
Kenetet tőn alvó urának szemére.
Argyrus hogy álmát jól kitörölhette,
Legelébb kedvese nevét kérdezgette.
A cseléd elmonda holmit ugy a mint volt,
Argyrus bujában szinte szinte megholt.
Érezé kedvese karának melegét,
Még se láthatá meg szive egyetlenét.
Másnap délbe újra a vár-kertbe mentek,
S a fák árnyékában csendesen pihentek;
Argyrus szolgája újra rést talála,
Álomszellőt hozni ábrándos urára.
Harmadik nap újra a kertben valának,
A királyfi járt kelt, hogy űzné az álmát:
Járt kelt, s szerelemtől égő szivvel vára,
Az angyal szépségü Tündér Ilonára.
A cseléd sokáig nem jutott urához,
Oly elővigyázó volt a kis király most;
Végre mégis egy szép ösvénynek végébe,
Sikerült vihetni őt a kelepcébe.