Abu Kir és Abu Szir
Aztán Abu Szir lezárta a boltját, és odaadta a kulcsot a házigazdájának, Abu Kir a maga kulcsát a törvény kezében, boltját pedig lezárva és lepecsételve hagyta. Összeszedték cókmókjukat, gályára szálltak, és még aznap kivitorláztak a sós tengerre. A szerencse kedvezett nekik, főleg a borbélynak, mert az egész hajón, a százhúsz ember közt, akik a kapitányon és a legénységen kívül velük utaztak, egyetlen borbély sem akadt. Amint a vitorlát kifeszítették, a borbély így szólt a festőhöz: „Testvér, itt a tengeren ételre-italra van szükségünk, és csak igen kevés útravalónk van. Talán majd megszólít valaki, hogy: »Borbély, gyere, nyírj meg!« Akkor én egy kenyérért, vagy fél dirhemért, vagy egy ital vízért megnyírom, úgyhogy mind a kettőnknek meglesz belőle a haszna.” A festő ezt felelte: „Az bizony nem fog ártani.” Lehajtotta a fejét és elaludt; ezalatt a borbély fölkelt, előszedte a szerszámait meg az üstjét, vállára egy rongyot vetett, mert olyan szegény volt, hogy törülközőre nem telt neki. Addig járkált az utasok közt, míg az egyik oda nem szólt neki: „Hé, mester, nyírj meg!” Megnyírta és mikor elvégezte a dolgát, fél dirhemet kapott érte. De a borbély ezt mondta: „Testvér, semmire se megyek ezzel a fél dirhemmel; de ha kenyérrel ajándékoznál meg, az itt a tengeren sokkal nagyobb áldás volna, mert van egy társam is, és igen szűken van útravalónk.”