Abu Kir és Abu Szir
Azután közelebb ment a festőbolthoz, és meglátta Abu Kirt, amint magas párnán ült a kőpadon az üzlet bejáratánál, királyi öltözetben, körülötte pedig négy szerecsen rabszolga meg négy mamlúk állt, mind a legpompásabb ruhákba öltözötten; és látott tíz néger rabszolgát, segédeit, munka közben, mert amint megvásárolta őket, megtanította a mesterségre. Hanem ő maga úgy ült ott a párnái közt, mint valami nagyvezír vagy hatalmas király, még a kisujját se mozdította, csak szolgáit szólongatta: „Ezt így csináld, azt úgy csináld.” Abu Szir hozzálépett hát, és azt hitte, hogy barátja örömmel üdvözli majd, és tisztességgel, szeretettel fogadja. De amint Abu Kir tekintete Abu Szirre esett, rárivallt: „Te gazember, nem megtiltottam már, de hányszor, hogy a boltajtómban álldogálj? Szégyenbe akarsz tán hozni az emberek előtt, te tolvaj? Fogjátok meg!” A rabszolgák rávetették magukat, kezet emeltek rá, Abu Kir is felkelt, a botja után nyúlt, és odakiáltotta a rabszolgáknak: „Teperjétek le!” És száz ütést méretett a hátára, aztán megfordította, és újabb százat veretett a hasára, majd ezt mondta neki: „Te aljas, te áruló, lássalak csak meg mától fogva még egyszer a festőbolt ajtajában, tüstént a király elé vitetlek, hogy adjon át a válinak, üttesse le a fejedet. Hordd el magad, Alláh meg ne áldjon.”