Abu Kir és Abu Szir
Előszámolta a színek egész sorát, és így végezte: „Ó, idők királya, városodban egyetlen kelmefestő sem tudja ezekből a színekből bármelyiket is előállítani, ellenkezőleg: egyébhez se értenek, mint a kékfestéshez, és mégsem akarnak fölvenni maguk közé se mesternek, se munkásnak.” A király ezt felelte: „Igazat beszéltél. De én nyitok neked kelmefestőboltot, és tőkét is adok hozzá, ne törődj velük, mert aki az utadba áll, felakasztatom a bolt ajtaja fölé.”
Parancsot adott az építőmestereknek, és azt mondta nekik: „Járjátok be ezzel a mesterrel a várost, és ha olyan helyiséget talál, amelyik megtetszik neki, dobjátok ki a tulajdonosát, legyen az a helyiség bolt, khán vagy akármi, és építsetek számára kelmefestőműhelyt kívánsága szerint. Tegyétek meg, amit akar, és ne ellenkezzetek parancsaival.”
