Abu Kir és Abu Szir
Amint a járókelők elhaladtak az üzlet előtt, csodálatos látványt láttak, olyat, amilyennel egész életükben még nem találkoztak; csapatszámra gyűltek össze a festőbolt előtt, és élvezték a látványt, és kérdezték, mondogatták Abu Kirnek: „Ó, mester; mi a neve ezeknek a színeknek?” Ő megfelelt nekik: „Ez itt piros, az meg sárga, amaz meg zöld.” És elősorolta nekik mind a színeket. Hordták neki a kelmét, és így szóltak hozzá: „Fesd meg nekünk ezt ilyenre meg ilyenre, és kérj érte, amennyit akarsz.”
Amint Abu Kir elkészült a király kelméivel, fogta és felvitte a tanácsterembe a király elé. Az igen megörült a kelmék láttára; és gazdagon megajándékozta a kelmefestőt. Most a katonák is hoztak kelméket, és kérték, fesse meg nekik így meg így, ő pedig megfestette nekik kívánságuk szerint, azok meg arany és ezüst pénzeket vetettek neki érte. Így terjedt el mindjobban a híre, és festőboltját királyi festőműhelynek nevezték. Minden ajtón csak úgy áradt hozzá a szerencse, a többi kelmefestő meg egy szót se szólhatott ellene, inkább mind odajárultak elébe, és kezet csókoltak neki, előbbi viselkedésükért pedig bocsánatot kértek, és ily szavakkal ajánlkoztak: „Végy fel minket szolgáidul.” De ő mindüket elutasította, mert már rabszolgákat, rabnőket és nagy vagyont szerzett magának. Ennyi Abu Kirről.