Abu Kir és Abu Szir

Olvasási idő: 32 Perc

És Abu Kir addig ecsetelte az utazás szépségeit, míg Abu Szir kedvet nem kapott hozzá, és megegyeztek, hogy vándorútra kelnek. Abu Kir nagyon megörült Abu Szir beleegyezésének, és ezt a verset mondta:

Ha élni vágysz, s hazád szorít, mint ósdi korlát:
Kelj utra s uj szeleknek feszits ki uj vitorlát.
Öt hasznod lesz belőle: tudást szerzel s vagyont,
Barátod, müveltséged gyülik, s elhagy a gond.
S ha mondanák neked: utazni gyötrelem,
Mert bajt hoz tüz s a víz és mindahány elem,
Feleld ezt: élni jó, de jobb, ha pusztul, annak,
Kit saját házatáján a férgek megrohannak.

Amint hát eltökélték, hogy útra kelnek, Abu Kir így szólt Abu Szirhez: „Szomszéd, mi most testvériséget fogadtunk, nincs köztünk félreértés; úgy illik hát, hogy megesküdjünk a fátihá­ra,[1] hogy aki kettőnk közül munkához jut, a másikat, aki nem kapott munkát, eltartja, ami pénz pedig marad, betesszük egy ládába; mikor aztán visszatérünk Alexandriába, megoszto­zunk a pénzen igazságosan.” Abu Szir azt felelte: „Így legyen.” És mindketten elmondták a fátihát.